Májusban kezdték el a Bloodmoon munkacímre hallgató első Trónok harca előzménysorozat pilot epizódjának forgatását, amelynek készítője Jane Goldman és George R. R. Martin voltak. A tervek szerint a széria, melynek női főszereplője Naomi Watts lett volna, több ezer évvel az anyasorozat előtt játszódott volna, egy olyan világban, ahol nem 7, hanem több száz kicsinyes királyság alkotta Westerost. Az HBO most bejelentette, hogy miután megnézték a Bloodmoon pilotját és a látottak nem nyerték el a tetszésüket, nem rendelik be a spinoff első évadát.

A TVLine értesülései szerint Jane Goldmanék több lehetőséget is kaptak a csatornától, melynek képviselői már a nyáron megnézték a végeredményt. Ezt követően pedig az alkotók számára változtatásokat javasoltak. A végeredmény azonban még így sem győzte meg az HBO-t. A Bloodmoon egy misztikus történet lett volna, melyben nem csupán a Starkok eredetével, de az Erdő Gyermekeivel és Westeros misztikusabb oldalával is jobban megismerkedhettünk volna. A rajongóknak jó hír, hogy ezen kívül aktívan fejlesztenek egy Targaryen előzménysorozatot is, mely George R. R. Martin Tűz és vér című regényének adaptációja lehet. A Bloodmoon kaszájával megnyílhat az út a második spinoff előtt, mert így az HBO-nak érdeke lesz, hogy haladjon a munkálatokkal.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés