Tragikus hirtelenséggel meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 Híradó bemondója – osztotta meg a szomorú hírt a híradós korábbi munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile. Kontra György többek között az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa volt. 2011 és 2014 között hírszerkesztőként és hírolvasóként dolgozott a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál, ahol László Istvánnal felváltva szerkesztették és olvasták a rádió helyi híreit.

Fotó: Illyés Tibor/MTI

Kontra György 2015-ben került az MTVA-hoz, ahol az M1 Híradó bemondójaként tett szert országos ismertségre. A Blikk információi szerint pár hónapja munkahelyet váltott, a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott, mint multimédiás csoportvezető.

„Őszinte részvétünk”

– búcsúzott a kiskunfélegyházi Rádió Smile a híradóstól.

Kiderült, hogy kik döntenek az idei magyar Oscar-nevezésről

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Négynapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján