A Harry Potter-sorozat 1. évadát 2023 áprilisában rendelte be a Warner Bros. Discovery. A produkció J. K. Rowling hétkötetes regénysorozatát dolgozza fel, a tervek szerint minden szezon egy-egy könyv eseményeit mutatja be. Az 1. évad forgatása 2025 júliusában kezdődött, és idén májusban fejeződött be. Márciusban megérkezett az első előzetes és vele együtt kiderült a premierdátum is. Pár hónapja zöld utat kapott a 2. szezon is, amelynek forgatása idén ősszel rajtol el. Most pedig egy fontos új szereplő kilétére is fény derült.

Nicholas Hoult a Nosferatu című filmben

Nicholas Hoult csatlakozott a Harry Potter 2. évadához – számolt be róla az Entertainment Weekly. A színész Gilderoy Lockhartot alakítja majd, egy önimádó, hírnévre vágyó és a boszorkányok által körülrajongott mágust, aki a Roxfort új, sötét varázslatok kivédését oktató tanára lesz. A karaktert a 2002-es Harry Potter és a Titkok Kamrája című filmben Kenneth Branagh formálta meg.

Hoult több mint félszáz produkcióban szerepelt eddigi pályafutása során, többek között olyan nagy sikerű alkotásokban, mint az X-Men-filmek, a Mad Max: A harag útja, a Nosferatu és a Superman. Ezenkívül olyan sorozatokban láthatta őt a közönség, mint a Skins és a Nagy Katalin – A kezdetek.

Szombat és vasárnap este is műsorváltozás lesz az RTL-en

Bemutatjuk az HBO Max legfontosabb szeptemberi sorozatpremierjeit

Fontos változás az ATV-nél: megújul a Heti Napló Sváby Andrással

Magyarországon is forgatták egy népszerű török sorozat új évadát

Kiderült, hogy mikor jön a Dexter: Feltámadás 2. évada

Hivatalos: megválasztották a Független Közmédia Testület 6 tagját és elnökét