Júniusban nem érkezett túl sok sorozat a Maxra, és ez nem változott a júliusi felhozatal esetében sem. Az előző hónapokhoz hasonlóan a Warner Bros. Discovery streaming szolgáltatása elsősorban most is a filmekre összpontosít. A Max összefoglalójában mindössze két hagyományos sorozat és egy különkiadás kapott helyet. Felkerül többek között két animációs produkció, egy thriller- és drámai elemeket is tartalmazó széria, valamint egy életrajzi dokumentumsorozat is. A nyár folyamán vissza fogják keresztelni a platformot HBO Maxra, de a júliusi lista ismertetésekor még nem említették, hogy mikor.
Harag
Július 7-én rajtol el a platformon a Beast Boy: Lone Wolf című animációs sorozat 10 részes 1. évada. A produkció főszereplője a Tini Titánok nevű szuperhőscsapatból ismert Beast Boy, aki most lehetőséget kapott arra, hogy a saját lábára álljon. Mindegyik epizód más-más kalandot mesél el. A Beast Boy: Lone Wolf mögött az Elliott, a földlakó és a Gumball csodálatos világa – Gumball krónikái címek egyik alkotója, Rhys Byfield áll.
Július 11-én debütál egy spanyol thriller-dramedy széria, a Harag (Furia/Rage) 8 epizódot számláló 1. szezonja. A premier napján két rész kerül fel, a továbbiak hetente válnak elérhetővé. A történet középpontjában öt nő áll: egy sznob művésznő, egy ambiciózus üzletvezető, egy kegyvesztett séf, egy elfeledett színésznő és egy munkanélküli gondozó. Mindannyian szélsőséges helyzetekbe kerülnek, és amikor a világuk darabokra hullik, szabadjára engedik a dühüket.
Július 19-től egy 2 részes életrajzi dokusorozat, a Billy Joel: And So It Goes mutatja be az ötszörös Grammy-díjas amerikai rockzenész, énekes és dalszerző életét, illetve pályafutását. Joel repertoárjában olyan slágerek vannak, mint a Piano Man, a Honesty, az Uptown Girl, vagy éppen a We Didn’t Start the Fire. A rajongók most exkluzív interjúk, koncertfelvételek, házi videók és személyes fényképek segítségével tekinthetnek be a kulisszák mögé.
Július 21-én jön a streaming szolgáltatásra egy kultikus animációs sorozat, a Robotcsirke különkiadása The Robot Chicken Self-Discovery Special címmel. Ebben népszerű Discovery, Food Network és TLC műsorokat parodizál ki az anyasorozat két karaktere, Shaggy Rogers és The Nerd. A figurákat Matthew Lillard (Scooby Doo-filmek, Sikoly) és Seth Green (Family Guy, Austin Powers-filmek) szólaltatják meg – utóbbi a Robotcsirke egyik alkotója is egyben.
Július 22-én folytatódik az Egy fedél alatt a gonosszal – megszólal a gyilkos (Evil Lives Here: The Killer Speaks) című bűnügyi dokumentum-sorozat. Ezen a napon a 2. etap mind a 7 epizódja egyszerre kerül fel. A produkcióban közelebbről is megismerhetünk különböző sorozatgyilkosokat. Július 31-én érkezik a platformra egy hasonló műfajbeli széria, a The Murder of Actor Rafael Miguel 1. évada. A 3 részből álló produkció azt mutatja be, hogy mi vezetett egy brazil színész, Rafael Miguel tragikus halálához.
A Disney+ e havi újdonságairól itt, a SkyShowtime tartalmairól itt, az RTL+ nyár közepi premierözönéről pedig itt írtunk. Hamarosan ismertetjük a Max júliusi filmes felhozatalát, valamint a Netflix és az Amazon Prime Video júliusi premierjeit is.

Kiderült, hogy folytatódik-e a The Walking Dead egyik testvérsorozata

Megvan, hogy mikor érkezik a The Last of Us 3. évada, ami talán az utolsó lesz

Magyar feliratos előzetes érkezett a Stranger Things 5. évadához

Leleplezték a Farm VIP 6. évadának versenyzőit

Ismét komoly műsorváltozás lesz vasárnap este az RTL-en
