Július közepén Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója bejelentette, hogy hamarosan vadonatúj reality érkezik a TV2-re, a Párharc címmel, melyben nyolc sztárpár versenyez majd egymás ellen. Akkor nyilvánosságra hozta, hogy a produkciót Stohl András vezeti majd, valamint elárulta, hogy az egyik páros Kulcsár Edina és G.w.M. Varga Márk lesz.

Néhány héttel ezelőtt azt is leleplezték, hogy ki lesz a reality többi szereplője. Október 3-án, hétfő délelőtt egy sajtóesemény keretein belül a TV2 Csoport bejelentette, hogy mikor debütál a produkció. A Párharc október 17-én, hétfőn 21:20-kor kezdődik a TV2-n. A műsor hétköznap esténként, az Ázsia Expressz után lesz látható a csatornán és 20 részből fog állni.

Sebestyén Balázsékat fogják üldözni a Most Wanted hamarosan érkező testvérműsorában

Az RTL egyik népszerű arca egy időre visszavonul a műsorvezetéstől

8 év után távozik az RTL Reggeli egyik műsorvezetője

Kiderült, hogy folytatódik-e a Házasodna a gazda az RTL-en

Házasság első látásra és Farm VIP: Ezt tudni a TV2 ma induló két nagy realityjéről (x)

Közmédia: Több korábbi műsor a napokban megújulva tér vissza a képernyőre