A The Mandalorian 1. évada 2019 végén debütált a Disney+-on. A 2. szezon pedig egy évvel később jelent meg. Azóta sok minden történt a sorozat körül. A Cara Dunét játszó Gina Caranót kirúgták a produkcióból. Ezen kívül képernyőre került a The Book of Boba Fett 1. etapja, melyben kifejezetten fontos szerep jutott a The Mandalorian két fő karakterének, Din Djarinnak és Grogunak. A sorozat 3. évadának forgatását 2021 őszén tudták elkezdeni. A munkálatok nem zajlottak zökkenőmentesen, ugyanis a koronavírus miatt január közepén napokra le kellett állítani a forgatást. Most azonban pozitív hírek érkeztek a produkcióval kapcsolatban.

hirdetés

A széria egyik jelmeztervezője – egy mostanra törölt Instagram-posztban – elárulta, hogy befejezték a The Mandalorian 3. évadának forgatását. A poszt törlése után azonban a sorozatban Greef Kargát alakító Carl Weathers megosztotta a Star Wars Stuff egyik tweetjét, mely megerősíti az információt. A Lucasfilm és a Disney egyelőre nem kommentálta a hírt. A The Mandalorian következő etapja vélhetően 2022 végén vagy 2023 elején érkezhet meg a Disney+-ra. Ez az évad már itthon is a premierrel egy időben debütálhat, ugyanis néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy a streaming szolgáltató június 14-én Magyarországra is megérkezik.

hirdetés

Jövő héten műsorváltozás lesz az RTL-en: Sebestyén Balázs ellepi a hétköznap estéket

Kiderült, hogy mikor mérkőznek meg a magyar celebek a HELL Boxing Kingsben az RTL-en

Vasárnaptól nagy változás lesz a Megasztárban

Kiderült, hogy helyettesítik-e Noszály Sándort a Sztárbox döntőjében, ők lépnek ringbe a fináléban

Bejelentették, hogy mikortól közvetítik a HELL Boxing Kings mérkőzéseit az RTL-en

Ő nyerte a Sztárban sztár All Starst