A Nyerő Páros tavalyi, 7. szezonja az azt megelőző évekhez képest jóval korábbi sávban, már minden hétköznap 19:45-kor látható volt. A produkció hatalmas siker lett, így nem meglepő módon idén is folytatódik és immár a 8. évaddal lesz látható ősszel az RTL-en. Április közepén az egyik Reddit felhasználó az állította, hogy megszerezte a reality 2024-es etapjának névsorát. Erre hivatkozva a neveket lehozta néhány híroldal, melyek azt sugallták, hogy megbízható felhasználóról van szó, melyet ezután a fél magyar sajtó átvett (a SorozatWiki és sokan mások azonban nem), de most kiderült, hogy a lista szinte teljesen fals volt.

Az RTL ugyanis szombat este a Fókusz Pluszban hivatalosan is bejelentette, hogy kik lesznek a reality szereplői. A Nyerő Páros 8. szezonjában Berki Mazsi és Kajári Zoltán, DJ Jauri és Berényi Dorina, Balogh Edina és Szabó Simon, Miskovits Marci és Nicuta Nicoleta, Herceg Dávid és Herceg-Pál Bianka, Visváder Tamás és Palácsik Lilla, Simon Attila és Simon Erika, valamint Hujber Feri és Szőke Krisztina versenyeznek majd.

A reality forgatásai meglepően korán, már tegnap elkezdődtek. Íme a Fókusz Plusz teljes anyaga:

Már forgatják A renitens 4. évadát, ami nagy csavarral indít

Hangulatos videó idézi fel a Hogyan tudnék élni nélküled? forgatását

Felfüggesztették a Warner Bros. és a Paramount egyesülését

Premierözön a Netflixen: 19 új sorozat, vagy friss évad érkezik júliusban

Hatalmas változás lesz a Séfek séfe következő évadában

Megvan, hogy mikor érkezik A hegyi doktor - Újra rendel 19. évada a TV2-re