Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 2023 novemberében debütált az RTL-en. A 2. évada tavaly szeptember 23. és október 10. között volt látható. Nem sokkal később elindult a 3., civiles etapja, amely november 18-tól december 6-ig tartott. November elején be is jelentették, hogy 2025-ben érkezik a krimi-reality 4. szezonja. Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a SorozatWikinek nemrég viszont elárulta, hogy idén nem készül civiles verzió. A rajongóknak azonban nem kell teljesen mellőzniük a műsort addig, amíg tart a várakozás az új, celebes évad érkezéséig.

Az Árulók amerikai verziójának műsorvezetője és szereplői
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban amerikai változtának 1. évada ugyanis szerdán felkerült az RTL+-ra, így a felhasználók már megtekinthetik a többszörös díjnyertes színész, Alan Cumming műsorvezetésével készült krimi-realityt. A produkció egyik érdekessége, hogy a szereplők vegyesen civilek és celebek. Most pedig az is kiderült, hogy más országok verziói is érkeznek a streaming szolgáltatóra. A brit Az Árulók májusban, míg az ausztrál változat júniusban válik majd elérhetővé az RTL+ Premium előfizetői számára.

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában
