A Stranger Things 2016-ban debütált a Netflixen. A 80-as években játszódó misztikus sorozatból eddig három évad készült, melyek egyszerre váltak elérhetővé Magyarországon 2019-ben. A 3. etap a megjelenése után a Netflix legnézettebb tartalma lett világszerte. Február közepén a streaming szolgáltató nyilvánosságra hozta, hogy a széria 4. évadának első fele május 27-én, a második fele pedig július 1-jén érkezik a Netflixre. Most pedig új információk láttak napvilágot a hamarosan debütáló 4. évaddal kapcsolatban.

Kiderült, hogy a produkciónak magyar vonatkozása is van. A Metacritic megírta, hogy kik lesznek a 4. etap rendezői. Az egyik legismertebb magyar direktor pedig több részt is készít majd a következő szezonban. A Stranger Things 4. évadának – július 1-jén elérhetővé váló – 5. és 6. epizódját ugyanis Antal Nimród rendezi. A magyar származású, de Los Angelesben született direktornak olyan munkái vannak, mint a Kontroll, A Viszkis vagy a Ragadozók. Rajta kívül 5 részt készítenek a szériát kitaláló Duffer-testvérek, egyet pedig a Free Guyt is jegyző Shawn Levy. A Stranger Things az 5. évad után befejeződik.

Bejelentették a Dancing with the Stars 3. évadának versenyzőit és új zsűrijét

Premierözön: 18 film kerül fel augusztusban a Netflixre

Autóbalesetben elhunyt a Magnum sztárja

Vadonatúj előzetest kapott a Sztárban sztár leszek 3. évada

Keanu Reeves lesz a főszereplője Scorsese és DiCaprio vadonatúj sorozatának

Vadonatúj és legendás filmek – ezeket ajánljuk nyárra az HBO Max kinálatából (x)