A Stranger Things 2016-ban debütált a Netflixen. A 80-as években játszódó misztikus sorozatból eddig három évad készült, melyek egyszerre váltak elérhetővé Magyarországon 2019-ben. A streaming szolgáltató már 2019 szeptemberében berendelte a sorozat 4. etapját, azonban a koronavírus miatt le kellett állítani a forgatásokat, így a szezon jelentős késéssel kerül csak bemutatásra.

Magyar idő szerint csütörtök délután, néhány perccel ezelőtt a Netflix két fontos bejelentést is tett a sorozattal kapcsolatban. Nyilvánosságra hozták, hogy a Stranger Things 4. évadának első fele május 27-én, a második fele pedig július 1-jén érkezik a Netflixre. Így pár nap híján három évet követően folytatódik a produkció. Ezen kívül az is hivatalossá vált, hogy a széria az 5. évad után fejeződik majd be.

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra