A Stranger Things negyedik évados forgatását a stáb már idén januárban megkezdte és augusztusban a végére is értek volna a munkálatoknak, ha nem szól közbe a koronavírus-járvány. Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt március közepén a Netflix sikersorozatának felvételeit is leállították, és azóta sem tudták folytatni. Az írók azonban otthonaikban tovább végezték a munkájukat, most pedig ahogy a Collider is beszámolt róla, befejezték a következő szezon forgatókönyveit.

A produkció első és harmadik évada 8 részes volt, egyedül a második szezon volt egy epizóddal hosszabb, így a legtöbben arra számítottak, hogy ismét 8 felvonásban folytatódik Elevenék története. A szövegkönyvek számából azonban most kiderült, hogy a korábbi, meg nem erősített pletykáknak megfelelően tényleg 9 epizódos lesz a Stranger Things új évada. A széria folytatásának első előzetese februárban látott napvilágot, melyből kiderült, hogy a főszereplők maguk mögött hagyják Hawkinst és ismeretlen terepen folytatják a gonosz elleni harcot.

Premierözön a Netflixen: 19 új sorozat, vagy friss évad érkezik júliusban

Hatalmas változás lesz a Séfek séfe következő évadában

Megvan, hogy mikor érkezik A hegyi doktor - Újra rendel 19. évada a TV2-re

Eldőlt, hogy melyik csatorna közvetíti a magyar focimeccseket a következő szezonban

Premierözön az HBO Maxon: 25 film kerül fel júliusban

Kiderült, hogy mikor érkezik a Birodalom testvérsorozata az RTL+-ra