Az RTL Magyarország legújabb saját gyártású sorozata, a Birodalom idén májusban indult az RTL+ Premiumon. A produkció a négyszeres pornó-Oscar-díjas felnőttfilmes producerről, Kovács István Koviról és a ’90-es évek felnőttfilmes világáról mesél. A fikciós széria fináléja július elején vált elérhetővé a streaming szolgáltatáson. Már a Birodalom tavaly novemberi leleplezésekor bejelentették, hogy készül egy dokumentumszéria is a témában Meztelen igazság néven. Az alkotás célja, hogy bemutassa a ’90-es évek magyar pornóiparát és annak legismertebb szereplőit. Most kiderült, hogy mikor debütál a dokumentumsorozat.
A Meztelen igazság című 5 részes dokumentumszéria július 14-én, most kedden debütál az RTL+ Premiumon. A premier napján 1 epizód kerül fel, majd keddenként érkezik új. A produkció egykori felnőttfilmes sztárok, producerek, rendezők, családtagok, jogászok és szakértők segítségével mutatja be a ’90-es évek magyar pornóiparát. Emellett a hazánkban dolgozó külföldi felnőttfilmes producerek körüli nemzetközi botrányokkal is foglalkozik.
A dokumentumsorozatban megszólalnak a korszak meghatározó szereplői, mint például Kovács István Kovi, Michelle Wild, Monique Covet és Choky Ice, akikről a Birodalom karaktereit mintázták. Emellett nyilatkozik többek között Kiara Lord, valamint Hujber Ferenc felesége, Szőke Krisztina is. A Meztelen igazság rendezője Kovács Dániel Richárd (A Birodalom, A Tanár).

Kiderült, hogy mikor indul az RTL vadonatúj bírósági realityje

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)

Visszatérő reality és sztárokkal teli thrillersorozat - holnaptól új esti műsorrend a TV2-n

A TV2 egyik realityje napokon belül egy másik csatornán folytatódik

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)

