A Korona (The Crown) című széria 2016 novemberében mutatkozott be a Netflixen, melynek története II. Erzsébet uralkodásáról szól. A produkció első két szezonjában Claire Foy volt a főszereplő, majd a harmadik és a még bemutatás előtt álló negyedik etapban Olivia Colman játssza a brit királynőt. Az online videotár január végén jelentette be, hogy berendelték A Korona ötödik és egyben befejező évadát is, melyben ismét másik színésznő, a Harry Potterből ismert Imelda Staunton fogja II. Erzsébetet játszani. A Netflix most nagy meglepetésre bejelentette, hogy a produkciót még egy évaddal meghosszabbítják, így a történet a hatodik évaddal ér véget.

„Elkezdtünk az ötödik évad történetszálain dolgozni és hamar kiderült számunkra, hogy ahhoz, hogy a sorozatot az eddigi minőségéhez hűen fejezzük be, szükség van még egy szezonra. Tartjuk magunkat az eredeti elképzeléseinkhez, mert már a legelején hat évadosra terveztük A Koronát” – mondta a széria készítője, Peter Morgan. A Netflix szériája korábban Magyarországon is forgott. A második évadhoz vettek fel jeleneteket többek közt Budapesten és Sopronban.

Premierözön a Disney+-on: 13 produkció kerül fel szeptemberben

Az Amazon Prime Videón mostantól más streaming szolgáltatásokra is elő lehet fizetni

Megvan a Független Közmédia Testület 6 jelöltje, 3 hely még kérdéses

Magyar szinkronos előzetes érkezett a Harry Potter-sorozat 1. évadához

Hangulatos előzetest és premierdátumot kapott a Tulsa királya 4. évada

Sebestyén Balázsékat fogják üldözni a Most Wanted hamarosan érkező testvérműsorában