2017 elején indult A mi kis falunk az RTL Klubon, mely az elmúlt évek televíziós sikertörténete. Rögtön a sorozat első évada hatalmas siker lett, így 2018 első negyedévében képernyőre került a második szezonja és idén ősszel elindult a harmadik is, mely pár napja vonult szünetre. A mi kis falunk végig a legnézettebb műsor volt hazánkban.

A SorozatWiki információi szerint új napi, magyar sorozatot rendelt be az RTL Magyarország. Drága örökösök címmel egy újabb falus produkció érkezhet, mely egy dél-európai széria adaptációja lesz. A sorozatot – csak úgy mint A mi kis falunkat – a ContentLAB & Factory gyárthatja és a forgatások pár hét múlva kezdődhetnek. Úgy tudjuk, hogy januártól lesz látható az RTL Klub főműsoridejében. Azt nem tudni, hogy az új produkció érkezése érintheti-e a csatorna másik két napi sorozatát, az Éjjel-Nappal Budapestet és a Barátok köztöt.

Kod puklo do puklo címmel 2014-ben indult napi falus sorozat Horvátországban. A produkció hatalmas siker lett és az első évada 30 százalék fölötti közönségaránnyal futott. Később Bulgáriában és több más dél-európai országban is készült helyi adaptációja. Azt, hogy az RTL Magyarország és a ContentLAB & Factory melyik ország verziója alapján készíti a magyart, nem tudni.

hirdetés

A történet főszereplője egy vadőr, és egy frissen érkezett doktornő. A nő nagyapja egy vagyont hagyott az unokáira, de csak akkor kaphatják meg, ha egy évet eltöltenek a vidéki házában, másképp a falura száll az örökség. A falu válságban van, ezért mindent megtesznek azért, hogy elüldözzék az örökösöket.

A hírrel kapcsolatban megkerestük az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatóságát, de a SorozatWiki információit sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.

hirdetés

Az RTL bejelentette a The Floor 2. évadának premierdátumát és műsorvezetőjét

Újabb jelentős változás: mától megint átalakulnak az RTL hétköznap estéi

Meglepetésre felkerült a Netflixre az HBO egyik nagy sikerű magyar sorozata

1 nap alatt 6 sorozat új évadát rendelte be a Netflix

A Barátok közt egyik eredeti főszereplője is érkezik a Kincsvadászok VIP első adásába

40 százalékos kedvezményt kínál egy évre a magyaroknak az egyik nagy streaming szolgáltató