Az RTL Magyarország az elmúlt időszakban egyre több magyar sorozatot készít. Most pedig kiderült, hogy hamarosan érkezik egy újabb. A Blikk értesülései szerint ugyanis nemsokára jön egy fiatalokról szóló széria, melynek főszereplői Lengyel Tamás és Pásztor Virág lesznek. Lengyel Tamás az utóbbi években olyan RTL-es produkciókban kapott fontos szerepet, mint A mi kis falunk vagy a Válótársak, de a hamarosan érkező Fehér Főnöknek is ő lesz a főszereplője. Pásztor Virág pedig a Barátok köztben és a Hotel Margaretben alakított fontos karaktereket. Arról egyelőre nincs információ, hogy mi lesz a széria címe. A két színész nyilatkozott is a lapnak.

Lengyel Tamás A mi kis falunkban

„Talán azt elárulhatom, hogy egy egészen meghökkentő figurát alakítok, mást, mint amit eddig megszokhattak tőlem a nézők. A karakterem egy, a hatalmát kihasználó művészember, akinek a karakterjegyeinek felépítésében visszanyúltam az előző év történéseihez, így volt miből merítenem. Nagyon élvezem a munkát, mert sok fiatallal dolgozhatom együtt, akik mind nagyon tehetségesek”

hirdetés

– mondta Lengyel Tamás.

Pásztor Virág a Hotel Margaret sorozatban

„Büszke vagyok és hálás ezért a főszerepért. Életem egyik legdurvább, legkoncentráltabb és egyben a legjobb időszaka. Lengyel Tamással élmény együtt dolgozni, napról napra azt érzem, hogy folyamatosan fejlődöm és tanulok a forgatásokon. A karakterem útkeresését mutatja be a sorozat, de egyelőre nem árulhatok többet róla”

– mesélte Pásztor Virág.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna