Pár napja szivárgott ki a hír, miszerint az Ewan McGregor főszereplésével készülő Obi-Wan Kenobi sorozatba keresnek olyan gyerekszínészt, aki Luke Skywalkert alakítaná. A produkció a Disney+-ra érkezik, a The Mandalorian egyik rendezője, Deborah Chow felügyeletében. A casting-felhívásból az is kiderült, hogy 8-11 éves, szőke hajú és kék szemű gyereket keresnek Luke eljátszásához, míg Leia Organa szerepét egy ugyanolyan korú, barna hajú és barna szemű fiatal tehetségre bíznák.

Nem utoljára láttuk tehát a galaxis sorsát többször is eldöntő ikerpárt. A Kenobi széria forgatása 2020-ban veszi kezdetét, így a premier legkorábban 2021-ben várható. A történet a 3. és a 4. epizód között játszódik majd és azt mutatja be, hogyan éli meg ez a sokat látott mester a rendje bukása utáni időket.

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada