Habár a Zsivány Egyes sikeres próbálkozásnak bizonyult, mely a háborús sci-fi filmek palettáján hozott újat a nézőknek, a Solo: Egy Star Wars történet nagyot bukott a pénztáraknál. Nem meglepő tehát, hogy a Disney úgy döntött, a közeljövőben inkább tévésorozatok készítésére koncentrál. Ezek közül az egyik az Ewan McGregor főszereplésével érkező Obi Wan-Kenobi spinoff, amely A Sith-ek bosszúja után 8 évvel játszódik majd, a Tatuin bolygót is érintve.

Sokan reménykedtek benne, hogy a Disney+ új produkcióban, melyről itt írtunk bővebben, felbukkanhat a fiatal Luke Skywalker is. Most pedig a CNBC egyik írója, Daniel Richtman megerősítette a pletykákat, azt állítva, hogy a Disney már keresi a színészt, aki eljátszhatja a karaktert a Kenobi szériában. A hír forrása egy casting-felhívás, amelyeket televíziós ügynökök kaptak meg. A sorozatot a The Mandalorian egyik rendezőjére, Deborah Chow-ra bízták, aki már az első élőszereplős Star Wars sorozaton is kiváló munkát végzett a nézői és szakmai visszajelzések szerint.

A legfrissebb hírek szerint a Kenobi széria forgatása 2020-ban kezdődik el, így a premier legkorábban 2021-ben várható. A történet a 3. és a 4. epizód között játszódik majd és azt mutatja be, hogyan éli meg ez a sokat látott mester azt, hogy a jedi-rend összeomlott, az általa ismert világgal együtt.

hirdetés
hirdetés

Kiderült, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

Ilyen lesz Borbély Alexandrával A renitens 3. évada - itt az első előzetes

Megvan, hogy mikor jön a Séfek Séfe 7. évada a TV2-re

Cyla telefonál, Anger Zsolt főz - számos újdonság érkezik 2026 elején a VIASAT csatornáira

71 évesen elhunyt Catherine O'Hara, a Reszkessetek, betörők! sztárja

Élőben lesz megtekinthető az Oscar-díjátadó az egyik legnagyobb streaming szolgáltatón