A Netflix tavaly több országban elkezdte kiszűrni a jelszavak megosztását, ugyanis becsléseik szerint nagyjából 100 millió ember használhatta ingyen a platformot. Május végén a szigorítást még több országban – köztük Magyarországon is bevezették. Augusztusban pedig Bob Iger, a Disney vezérigazgatója is bejelentette, hogy ők is fellépnek a jelszómegosztás ellen.

Most az is kiderült, hogy már idén bevezetik a szigorítást a streaming szolgáltatónál. Több amerikai oldal arról számolt be, hogy a napokban a Disney+ kanadai előfizetőit értesítették, hogy november 1-jétől nem oszthatják meg felhasználói fiókjukat a saját háztartásukon kívül. Az üzenetben arról is szó van, hogy ha valaki ezt megszegi, akkor korlátozhatják, sőt akár meg is szüntethetik hozzáférésüket a platformhoz. A szigorítást egyelőre csak Kanadában vezetik be, azonban 2024-ben várhatóan egyre több országban – köztük vélhetően Magyarországon is – korlátozzák majd a jelszómegosztást.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán