Fischer Gábor pár hete a SorozatWikinek adott évértékelő interjújában jelentette be, hogy még idén érkezik a TV2-re az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár, mely egy vadonatúj saját fejlesztésű sorozat lesz. Ma pedig kiderült, hogy a produkció már idén tavasszal elindul, a premierje május 1-jén lesz látható. A szériából azonban csak az első epizódot vetítik le a TV2-n, a folytatásra egészen őszig várni kell. A mellékszereplők között nagy meglepetésre ott lesz a két évtizeden át a Barátok köztben Berényi Miklóst alakító Szőke Zoltán is. Részletek a TV2 Csoport közleményében:

Dinnyeberki otthonukból, egy nem várt fordulat miatt a fővárosba költözni kényszerülő Bödör család kalandjait mutatja be a TV2 legújabb heti fikciós sorozata, az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár. A vidéki szokások integrálódnak viccesen a budapesti életbe, mindez egy olyan történetbe ágyazva, amelynek főszereplői korábban még a falu határát sem hagyták el. A Bödör család tagjait megformáló Szirtes Ági, Stefanovics Angéla, Stohl András, Venczli Zóra és Varga Attila mellett, az epizódszerepekben már a premier adásban olyan további nagy nevek is feltűnnek majd, mint például Kulka János, Szőke Zoltán vagy Mucsi Zoltán.

Stohl András a családfőt, Bödör Gáspárt alakítja, aki annak ellenére, hogy még soha nem ment a falu határain túlra, mindent úgy csinál máshol is, mintha otthon lenne. Ebből adóan azt gondolja, nincs olyan, amit ne tudna elintézni. Feleségének, Borcsának szerepében Stefanovics Angélát láthatjuk. Borcsa pontosan tudja, hogy milyen a férje, de ő így szereti. A történet fontos szereplője Gáspár anyósa, a cinikus nagymama is, akit Szirtes Ági kelt életre. Venczli Zóra és Varga Attila pedig a Bödör család két gyerekét alakítja majd.

„Az utolsó simításokat végezzük az első epizódon. Az egész stáb nagyon lelkes, mert egy igényes, ugyanakkor nagyon sok szórakoztató elemet tartalmazó sorozat első részét készítjük épp. A májusi premier után pedig ősszel újabb részekkel folytatódik a Bödör család története a TV2-n” – nyilatkozta Kirády Attila, a sorozat show runnere.

hirdetés

A sorozatot az IKO Műsorgyártó készíti, forgatókönyvírói Kormos Anett és Goda Kriszta, a rendező Radnai Márk.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban