A 8. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 9. héten (március 1-7.) a délutáni Barátok közt a hét 4 napján is nagyon rossz számokat hozott, egyedül kedden ment közepesen. A Bosszú csapdájában szerdán tarolt, de a többi nap is szép számokat hozott. Az RTL Híradó megint remekelt és mindkét korosztályban, minden nap legyőzte a Tényeket, sőt 18-49-ben a heti toplista második helyét foglalta el. A Tények Plusz hétfőn, valamint szerdától péntekig közepesen, kedden pedig szépen ment. A Fókusz hétfőn és szerdán közepesen, kedden jól, csütörtökön és pénteken pedig kiemelkedően hozott. A hét első két napján a TV2 bulváros hírműsora, szerdától péntekig pedig az RTL magazinja nyert. A mi kis falunk Coolos ismétlése az utolsó napjaiban is kábeles szinten kimagasló, 6 százalék körüli közönségarányokat hozott.

Az Exatlon Hungary hétfőtől szerdáig jó, csütörtökön és pénteken viszont közepes eredményeket szállított. Heti átlagban most is szépen ment, de a 3. évad eddigi legkevésbé jó közönségarányát produkálta. Palik László műsora Makkosszállás lakóitól minden nap kikapott, de a falunkat négyből háromszor legyőzte és pénteken a cápákat is. A Keresztanyu hétfőn, szerdán és pénteken jól, kedden és csütörtökön pedig kiemelkedően hozott. A napi sorozat heti átlaga az előző időszakhoz képest valamivel csökkent, egyértelműen látszik, hogy se az anyunak se az Exatlonnak nem tett jót, hogy ettől a héttől teljesen egymás ellen mennek. A vidéki produkció ennek ellenére most is a heti toplista élén végzett és 18-49-ben minden hétköznap a legnézettebb műsor lett.

A mi kis falunk RTL Klubos ismétlése önmagába nézve kettő nap közepesen, kettőn pedig jól futott. Ha viszont azt nézzük, hogy többedszerre leadott epizódokról van szó és néha a TV2 sportrealityjét is legyőzi, akkor ezek döbbenetes eredmények. Ráadásul mióta a 3. évad látható egyre jobb számokat hoz, előző héten volt a legerősebb az ismétlés kezdete óta. Külön érdekesség, hogy másfél éve, amikor először adták újra napiban a szériát az RTL Klubon, akkor is a 3. szezonja ment a legjobban. Késő este, hétfőn az Életünk története 2. évada gyengén kezdett és a közös sávjukban ugyanannyian nézték, mint a TV2 Kémek a szomszédban című filmjét. Ez már önmagában is kellemetlen Friderikusz műsorára nézve, de ha azt nézzük, hogy ebben az adásban lehetett a legérdekesebbnek tűnő páros (Istenes és Csobot), akkor ez elég negatív jövőképet jelenthet.

Kedden a Házon kívül Index különkiadása katasztrofális nézettséget hozott és hasonló eredményekkel futott a XXI. Század is. Szerdán a Nagy szám borzasztóan gyenge eredményekkel indult és simán kikapott a Magánnyomozók sokadik ismétlődésétől is. Csütörtökön az utoljára késő este futó Cápák között közepesen ment. A csatorna 22 órás sávjában található produkciók közül viszont messze ez hozta a legjobb eredményt és az egyetlen volt, ami ebben a sávban nyerni tudott a TV2-s ellenfelével szemben. Pénteken, a korábbi időpontban viszont már a cápák is gyenge közönségaránnyal ment és hatalmas különbséggel kapott ki Palikéktól. Utána a New Amsterdam teljesen bedőlt és az RTL Klubos vetítése óta a legrosszabb eredményét hozta.

hirdetés

Szombaton a Tények Plusz, a Fókusz Plusz közepes számokat hozott. Később A Tanár megint gyenge nézettséggel futott. A két nagy csatorna esti filmje közül semelyik sem ment jól. Vasárnap az Apatigris az előző heti gyenge kezdését is alulmúlta és most már a TV2 nem túl erős filmjétől is kikapott. A sorozat erőtlenségét jól mutatja, hogy a mostani holtszezonban sem tudott bekerülni a 18-49-es heti toplista első tíz helyezettje közé és csak tizenegyedik lett. A Fukushima a TV2-n közepesen futott, míg a két nagy csatorna többi filmje gyengén muzsikált.

A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) 0,3 százalékponttal előzte meg a TV2-t, mely egészen minimális különbség. Továbbra is jól látható, hogy február eleje óta komoly verseny van a két legnagyobb tévécsatorna között. Ezen kívül a Film+ és a Comedy Central különösen jól teljesített, a VV nélküli RTLII viszont visszaesett. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: A bosszú csapdájában (film): 449 ezer (16,2%), 18-49: 87 ezer (11%)
RTL: Barátok közt: 276 ezer (9,7%), 18-49: 47 ezer (6%)
TV2: Tények: 757 ezer (21,2%), 18-49: 179 ezer (15,7%)
RTL: Híradó: 784 ezer (21,9%), 18-49: 207 ezer (18,3%)

TV2: Tények Plusz: 628 ezer (15,5%), 18-49: 183 ezer (13,6%)
RTL: Fókusz: 584 ezer (14,2%), 18-49: 169 ezer (12,3%)

TV2: Exatlon Hungary: 576 ezer (14,1%), 18-49: 220 ezer (14,7%)
RTL: Keresztanyu: 690 ezer (15,1%), 18-49: 237 ezer (14,2%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 471 ezer (12,7%), 18-49: 181 ezer (13,1%)
RTL: Életünk történetei 2×01: 291 ezer (13,1%), 18-49: 74 ezer (9,1%)

Kedd:
TV2: A bosszú csapdájában: 435 ezer (16,6%), 18-49: 88 ezer (11,7%)
RTL: Barátok közt: 311 ezer (11,5%), 18-49: 66 ezer (8,4%)
TV2: Tények: 737 ezer (20,7%), 18-49: 175 ezer (16,2%)
RTL: Híradó: 854 ezer (23,9%), 18-49: 210 ezer (19,4%)

TV2: Tények Plusz: 716 ezer (17,6%), 18-49: 204 ezer (15,4%)
RTL: Fókusz: 586 ezer (14,36%), 18-49: 192 ezer (14,2%)

TV2: Exatlon Hungary: 557 ezer (14%), 18-49: 204 ezer (14,2%)
RTL: Keresztanyu: 775 ezer (17,2%), 18-49: 281 ezer (17,9%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 523 ezer (13,7%), 18-49: 201 ezer (14,4%)
RTL: Házon kívül: 201 ezer (7,4%), 18-49: 58 ezer (5,6%)

Szerda:
TV2: A bosszú csapdájában: 461 ezer (17,5%), 18-49: 93 ezer (13,3%)
RTL: Barátok közt: 249 ezer (9,2%), 18-49: 49 ezer (6,8%)
TV2: Tények: 714 ezer (20,3%), 18-49: 174 ezer (16,6%)
RTL: Híradó: 789 ezer (22,4%), 18-49: 205 ezer (19,7%)

TV2: Tények Plusz: 642 ezer (16,2%), 18-49: 163 ezer (12,7%)
RTL: Fókusz: 572 ezer (14,3%), 18-49: 180 ezer (13,9%)

TV2: Exatlon Hungary: 566 ezer (14,4%), 18-49: 204 ezer (14,7%)
RTL: Keresztanyu: 737 ezer (16,7%), 18-49: 242 ezer (15,8%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 472 ezer (12,7%), 18-49: 167 ezer (12,5%)
RTL: Nagy szám 1×01: 244 ezer (10,2%), 18-49: 55 ezer (6,1%)

Csütörtök:
TV2: A bosszú csapdájában: 435 ezer (15,9%), 18-49: 81 ezer (10,8%)
RTL: Barátok közt: 259 ezer (9,2%), 18-49: 50 ezer (6,5%)
TV2: Tények: 801 ezer (22%), 18-49: 196 ezer (18,6%)
RTL: Híradó: 858 ezer (23,6%), 18-49: 215 ezer (20,4%)

TV2: Tények Plusz: 608 ezer (15,2%), 18-49: 157 ezer (12,9%)
RTL: Fókusz: 625 ezer (15,5%), 18-49: 208 ezer (16,8%)

TV2: Exatlon Hungary: 553 ezer (13,6%), 18-49: 187 ezer (13,2%)
RTL: Keresztanyu: 795 ezer (17,67%), 18-49: 251 ezer (16,4%)
RTL: A mi kis falunk (ism.) : 508 ezer (13,4%), 18-49: 195 ezer (14,4%)
RTL: Cápák között 3×02: 270 ezer (12%), 18-49: 86 ezer (10,1%)

Péntek:
TV2: A bosszú csapdájában: 444 ezer (15,8%), 18-49: 88 ezer (11%)
RTL: Barátok közt: 251 ezer (8,8%), 18-49: 51 ezer (6,3%)
TV2: Tények: 744 ezer (21,1%), 18-49: 155 ezer (15,1%)
RTL: Híradó: 811 ezer (23,1%), 18-49: 201 ezer (19,6%)

TV2: Tények Plusz: 623 ezer (15,9%), 18-49: 149 ezer (12,4%)
RTL: Fókusz: 605 ezer (15,47%), 18-49: 202 ezer (16,6%)

TV2: Exatlon Hungary: 563 ezer (14,2%), 18-49: 194 ezer (13,9%)
RTL: Keresztanyu: 712 ezer (16%), 18-49: 222 ezer (14,7%)
RTL: Cápák között 3×03: 347 ezer (9,2%), 18-49: 122 ezer (9%)
RTL: New Amsterdam 2×15: 155 ezer (6,9%), 18-49: 41 ezer (4,8%)

Szombat:
TV2: Tények: 721 ezer (18,9%), 18-49: 180 ezer (14,7%)
RTL: Híradó: 757 ezer (19,8%), 18-49: 206 ezer (16,7%)

Duna: Szerencseszombat: 280 ezer (6,87%), 18-49: 22 ezer (1,7%)
Duna: A Dal: 198 ezer (4,6%), 18-49: 20 ezer (1,3%)
TV2: Tények Plusz: 426 ezer (10,2%), 18-49: 115 ezer (8,1%)
RTL: Fókusz Plusz: 503 ezer (11,9%), 18-49: 178 ezer (12,3%)

TV2: Kéjjel – nappal (film): 289 ezer (7%), 18-49: ezer (%)
RTL: A Tanár 3×09: 567 ezer (12,6%), 18-49: 183 ezer (11,5%)
RTL: A hangya (film): 218 ezer (7,2%), 18-49: 91 ezer (7,7%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 690 ezer (17,5%), 18-49: 153 ezer (11,7%)
RTL: Híradó: 840 ezer (21,1%), 18-49: 229 ezer (17,3%)

TV2: Fukushima (film): 396 ezer (9%), 18-49: 167 ezer (10,7%)
TV2: Kegyenc fegyenc (film): 152ezer (5,8%), 18-49: 58 ezer (5,5%)
RTL: Apatigris 3×02: 540ezer (12,3%), 18-49: 165 ezer (10,7%)
RTL: Marvel kapitány (film): 259 ezer (6,6%), 18-49: 125 ezer (8,5%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban