Az HBO színésze a Redditen válaszolt olvasói és nézői kérdésekre, afféle online kerekasztal formájában a napokban. A hosszúra nyúlt interjú pedig igencsak érdekes kérdéseket kezdett el feszegetni, amikor megkérdezték a Trónok harca sztárját, hogy miképp viszonyult a koncepcióhoz először, amikor hallott róla. Peter Dinklage elmondása szerint rettenetesen megijedt a feladattól, mert azt hitte, hogy a fantasy műfaja miatt hegyes cipőt kényszerítenek rá, és hosszú szakállat kell majd hordania. Mint egy manónak. “De aztán David Benioff, a sorozat showrunnere biztosított arról, hogy nem így lesz. Elmondta, hogy Tyrion se nem hős, se nem gonosz. Inkább egy nőcsábász fickó, aki folyton részeg” – nyilatkozta a híresség. Mi örülünk neki, hogy leszerződött.
De azért a teljesség kedvéért megmutatjuk, mitől félt Dinklage. Ettől:

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja
