A legtöbb irodalmi adaptáció esetében nehéz feladat előtt állnak a készítők, hiszen olyan színészeket kell válogatniuk a szerepekre, akiket az olvasók is elfogadnak. A Trónok harca esetében kiváló érzékkel találták meg az alkotók azokat a fiatal tehetségeket, akik mostanra az HBO sorozatának köszönhetően világsztárok lettek. A produkcióban azonban olyan változtatásokat kellett eszközölni, amelyek miatt több karakter is másképp festett a képernyőn, mint ahogy a rajongók korábban elképzelhették őket. Listánkban felsorolunk 5 olyan Trónok harca szereplőt, akik leginkább elütnek attól, ahogy George R. R. Martin regényeiben kinéztek!

1. Daenerys Targaryen
A legnagyobb, a khaleesivel kapcsolatos különbség a sorozat és a könyvek között, hogy Martin tinédzser lányként képzelte el Daeneryst. Az HBO produkciójában megpróbálkoztak azzal, hogy az alapanyaghoz hűen, ibolya szemmel mutassák be a karaktert, Emilia Clarke azonban nem tudott kontaktlencsével a kamerák előtt teljesíteni, ezért elvetették az ötletet. Ezen kívül Danyt vékony, kismellű lányként írta le A tűz és jég dala szerzője, akinek sárkányai születésekor még a haja is leégett. Clarke ehhez képest rendkívül nőies alakkal és végig hosszú hajjal volt látható a televíziós adaptációban.
2. Tyrion Lannister
Az Ördögfióka a sorozatban is rengeteg mindenen keresztülment, Tyrion könyvbeli verziója azonban a külsejét illetően csúnyábban megjárta. Martin regényeiben a karakter szőke volt, de testvéreihez, Cersei-hez és Jaime-hez képest nagyon ronda. A férfinek alapból eltérő színű, fekete és zöld volt a szeme, amely ijesztővé tette, az összképen pedig tovább rontott, hogy a Feketevízi-csatát követően még a fél orrát is elveszítette az apró növésű Lannister.
3. Jorah Mormont
A legtöbben nem értették, hogy Daenerys miért nem jött össze segítőjével, Jorah Mormonttal, aki haláláig a sárkányok anyja mellett állt. Míg a sorozatban a férfi jó kinézetű, atletikus harcos volt, addig a könyvekben korántsem volt ennyire szerencsés. Jorah-nak Martin leírása szerint vastag nyaka és szögletes válla volt, a feje erősen kopaszodó, a teste többi része pedig aránytalanul szőrös. Lehetett bármilyen jó küzdő és tanácsadó, A tűz és jég dalában Jorah nem volt a nők álma.
4. Missandei
A Nathalie Emmanuel által alakított tolmácslány, aki később Daenerys tanácsadója volt, igazi közönségkedvenc lett, a színésznőt az amerikai filmipar is felfedezte magának. A sorozatnézők viszont nem biztos, hogy tisztában vannak azzal, hogy Missandei a könyvekben közel sem úgy nézett ki, mint a képernyőn. Martin leírása alapján a karakter 10 éves sem volt, ráadásul nem fekete, hanem ázsiaiakra jellemző külső jegyekkel rendelkezett.
5. Daario Naharis
A Második fiak tagját két színész, Ed Skrein és Michiel Huisman is eljátszhatta a Trónok harcában, David Benioff és D. B. Weiss azonban egyik alkalommal sem próbálkozott meg azzal, hogy a Martin által leírt külsővel vértezzék fel a férfit. A könyvekben Daariót rendkívül színes karakterként írja le a szerző, akinek sárga bajsza, illetve kék haja és szakálla volt, utóbbit olyan hosszúra növesztette, hogy három varkocsba tudta fogni. A Trónok harcát sokan azért nézték, mert elütött a tipikus fantasyktől, így abszolút érthető, hogy a tévés adaptáció készítői nem ragaszkodtak ahhoz, hogy Daarióból mesebeli királyfit csináljanak.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés