2017 februárjában mutatta be az RTL Magyarország a Válótársak után a második saját gyártású, új, heti fikciós sorozatát, A mi kis falunkat. A produkciót a ContentLAB & Factory készíti, és az epizódjai az RTL Klubon kerülnek képernyőre. Az első évad csütörtökönként, míg a második szezon új időpontban, szombat esténként volt látható. A történet Pajkaszegen játszódik, és az epizódokban egy falu mulatságos hétköznapjait, humoros helyzetekbe kerülő lakosainak életét követhetjük figyelemmel. A mi kis falunk az RTL Klub utóbbi idejének legnagyobb sikere, a harmadik évadát pedig jelenleg is forgatják. Az új részekre várva összeszedtünk pár érdekességet a sorozattal kapcsolatban.
![](https://sorozatwiki.hu/images/news/amikisfalunk_masodik_evad_premier.jpg)
2. A ContentLAB & Factory 2016-ban készítette el A mi kis falunk pilotját, az úgynevezett bemutató epizódot, ami alapján a tévécsatornák eldönthetik, elkészíttetik-e az adott produkció teljes évadát. A sorozat pilotjában Szifont, a három közmunkás egyikét még Józsa Imre alakította. Az azóta sajnálatos módon elhunyt Jászai Mari-díjas színész azonban betegsége miatt nem tudta volna vállalni a munkát, ezért az alkotók átvariálták a szereposztást. A pilotban Matyit alakító Debreczeny Csaba lett Szifon, a helyére érkezett Molnár Áron, Kerekes József pedig maradt Baki szerepében.
![](https://sorozatwiki.hu/images/news/amikisfalunk_erdekessegek_1.jpg)
4. A mi kis falunk alapját adó Horná Dolná Szlováki történetének legsikeresebb sorozata. Nem csak a nézettséget és népszerűsége kiemelkedő, hanem sikerült a készítőknek nemzetközi piacra is bevezetniük a szériát. 2017-ben elindult az első adaptációja, amely a magyar verzió volt, ugyanebben az évben pedig a szlovák eredeti a lengyel nézőközönség előtt is bemutatkozott. A Horná Dolná ugyanis szinkronizált formában képernyőre került a TV Plus nevű lengyel csatornán.
![](https://sorozatwiki.hu/images/news/amikisfalunk_erdekessegek_2.jpg)
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/canal_group_logo.jpg)
Újabb nagy nemzetközi streaming szolgáltató indul Magyarországon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_nezettseg_29_forma-1_magyar_nagydij_mclaren.jpg)
29. heti nézettség - Hatalmasat tarolt a Forma-1: Magyar Nagydíj
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/sztarbox_2024_rtl_kozepsuly.jpg)
Ők 32-en lesznek a idei Sztárbox versenyzői - íme a teljes lista
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/farm_vip_s4_demcsak_zsuzsa_gaspar_zsolti.jpg)
Leleplezték a Farm VIP 5. évadának versenyzőit
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/ujratervezes_s4_tv2klub_kep.jpg)
Megvan, hogy mikor indul az Újratervezés 4. évada a TV2 Klubon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/sztarbox_s2_rtl_musorvezetok_harmadik_adas.jpg)