Május 31-én, ma hajnalban hosszan tartó betegség után, 41 éves korában meghalt Tompos Kátya, Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész és énekes. A szomorú hírt a családja közölte Tompos Facebook oldalán. A színésznő évek óta egy olyan ritka daganatos betegséggel küzdött, amit itthon nem tudnak kezelni.

(Fotó: MTI/Mónus Márton)

Tompos Kátya a pályafutása során többek közt olyan filmekben játszott, mint a Valami Amerika 2. és 3. része, a Coming Out és a Nejem, nőm, csajom, de látható volt a Régimódi történet című sorozatban is, amelyben Kislenkét alakította. Több színházban is megnézhette a közönség, előbb a József Attila Színház szerződtette, majd játszott a Bárka Színházban, 2008 és 2018 között pedig a Nemzeti Színház tagja volt.

Premierözön a Netflixen: 23 új sorozat vagy friss évad érkezik szeptemberben

3 év után távozik Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment programigazgatója

A Fauda sztárja közönségtalálkozót tart Budapesten

Újabb szereplőket jelentettek be Az Árulók 5. évadához

Megújulva tér vissza a közmédia egyik legismertebb produkciója

Az RTL leleplezte Az Árulók idei évadának újabb három játékosát