A 38. heti nézettség itt olvasható vissza. A 39. héten 18-49-ben, főműsoridőben az RTL Klub 19,7%-kal most is közel kétszer jobb eredményt ért el, mint a TV2 10,5%-kal. A harmadik a Cool 4,7%-kal, a negyedik a Film+ 4,1%k-al, míg az ötödik-hatodik helyen az RTLII és a Mozi+ 4-4%-os eredménnyel. A népszavazásnak köszönhetően az M1 2,7%-kal feltornázta magát a tizedik helyre.

A múlt héten is mindkét korosztályban, a hét összes napján az RTL Híradó nyert a Tényekkel szemben. Az Ezek megőrültek! ismét közepes eredményeket produkált. A szultána számai csökkentek, egyértelműen látszik, hogy nem lesz sikeres az új török sorozat. A Star Academy-nek az előző hetek mélységét is sikert alulmúlnia, egyértelműen látszik hogy jó döntés volt leállni a napi összefoglalókkal.

hirdetés

Remekül kezdett A Konyhafőnök új évada, mely a jó és kiemelkedő adatok között ingadozott az első napokban. Az Éjjel-Nappal Budapest tarolt 18-49-ben és a Mátyás király tér életéről szóló sorozatnál is nézettebb volt. Ezen kívül nem megszokott módon, a teljes lakosság körében is egész jól teljesített. A Barátok közt most is szépen hozott, de a fiataloknál csak a negyedik, míg összlakosságban a két hétvégi nagy műsor után simán a harmadik lett.

Hétfőn a Dr. Csont ismétlése viszonylag jól hozott. Kedden a Castle eredményeivel szintén elégedettek lehettek a csatornánál. Szerdán remekelt a Szulejmán és 18-49-ben a kilencedik, míg a teljes lakosság körében a nyolcadik helyen végzett a heti toplistán. Csütörtökön a CSI: Miami helyszínelők szép eredményekkel futott. Pénteken a Csúcsformában viszont most is katasztrofális eredményeket szállított, csoda hogy egyáltalán képernyőn tartják.

Szombaton a Star Academy élő show-ja 18-49-ben még a csatornaátlagot sem tudta elérni. A Fókusz Plusz közepes eredményeket produkált, de még így is jóval többen választották mint a TV2 nagyszabású műsorát. Az X-Faktor a fiataloknál ismét tarolt, de újra csak a második helyen végzett. Teljesben ugyan szintén második helyre került, de megint nagyon elmaradt a várt adatoktól. Vasárnap ismét mindent vitt a Sztárban sztár és mindkét korosztályban a hét legnézettebb műsora lett. A Kicsi Óriások újra szörnyen gyenge adatokat szállított és a tízes toplista első helyére sem tudott bekerülni. (Fotó: RTL Klub)


Hétfő:
Duna: Hawaii Five-0 2×12: 159 ezer (5,2%), 18-49: 19 ezer (1,6%)
TV2: Tények: 626 ezer (20,2%), 18-49: 165 ezer (17%)
TV2: Ezek megőrültek!: 435 ezer (10,2%), 18-49: 154 ezer (11%)
TV2: A szultána 7. rész: 344 ezer (8,5%), 18-49: 120 ezer (8%)
TV2: Star Academy (összefoglaló): 187 ezer (7,2%), 18-49: 64 ezer (5,9%)
RTL: Híradó: 738 ezer (25%), 18-49: 169 ezer (18,5%)
RTL: A Konyhafőnök: 814 ezer (20,4%), 18-49: 288 ezer (22,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 731 ezer (17,1%), 18-49: 323 ezer (21,3%)
RTL: Barátok közt: 759 ezer (23,4%), 18-49: 310 ezer (22,2%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 401 ezer (16,2%), 18-49: 180 ezer (17%)

TV2: Star Academy (jelölés): 137 ezer (7,5%), 18-49: 50 ezer (6%)
RTL: Híradó: 267 ezer (14,7%), 18-49: 132 ezer (15,6%)

Kedd:
Duna: Velvet Divatház 1×05: 84 ezer (2,6%), 18-49: 1 ezer (0,1%)
TV2: Tények: 634 ezer (21,3%), 18-49: 152 ezer (17,4%)
TV2: Ezek megőrültek!: 404 ezer (9,7%), 18-49: 151 ezer (11,2%)
TV2: A szultána 8. rész: 348 ezer (8,4%), 18-49: 96 ezer (6,2%)
TV2: Star Academy (összefoglaló): 143 ezer (5,2%), 18-49: 48 ezer (4,1%)
RTL: Híradó: 774 ezer (27,4%), 18-49: 162 ezer (19,6%)
RTL: A Konyhafőnök: 892 ezer (22,9%), 18-49: 305 ezer (25%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 799 ezer (18,4%), 18-49: 338 ezer (21,7%)
RTL: Barátok közt: 899 ezer (23,9%), 18-49: 321 ezer (22%)
RTL: Castle 7×05: 472 ezer (17,5%), 18-49: 195 ezer (16,7%)

TV2: Sherlock és Watson 3×24: 60 ezer (4,2%), 18-49: 21 ezer (3,2%)
RTL: Híradó: 273 ezer (14,4%), 18-49: 135 ezer (15,7%)

Szerda:
TV2: Tények: 647 ezer (21,8%), 18-49: 163 ezer (18,5%)
TV2: Ezek megőrültek!: 401 ezer (9,9%), 18-49: 132 ezer (10,3%)
TV2: A szultána 9. rész: 337 ezer (8,2%), 18-49: 100 ezer (6,7%)
TV2: Star Academy (összefoglaló): 139 ezer (4,8%), 18-49: 42 ezer (3,6%)
RTL: Híradó: 770 ezer (27%), 18-49: 199 ezer (23,8%)
RTL: A Konyhafőnök: 830 ezer (21,7%), 18-49: 267 ezer (22,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 811 ezer (19,1%), 18-49: 357 ezer (23,6%)
RTL: Barátok közt: 920 ezer (25%), 18-49: 348 ezer (24,5%)
RTL: Szulejmán 194. rész: 615 ezer (23,1%), 18-49: 208 ezer (19%)

TV2: Lángoló Chicago 4×08: 64 ezer (4,1%), 18-49: 15 ezer (2,3%)
RTL: Híradó: 317 ezer (18,4%), 18-49: 123 ezer (17%)

Csütörtök:
Duna: Fábry: 282 ezer (7,3%), 18-49: 23 ezer (1,6%)
TV2: Tények: 679 ezer (23,1%), 18-49: 145 ezer (16,3%)
TV2: Ezek megőrültek!: 386 ezer (9,6%), 18-49: 122 ezer (9,2%)
TV2: A szultána 10. rész: 321 ezer (8,1%), 18-49: 81 ezer (5,6%)
TV2: Star Academy: 202 ezer (7,6%), 18-49: 68 ezer (6,2%)
RTL: Híradó: 701 ezer (24,7%), 18-49: 169 ezer (19,8%)
RTL: A Konyhafőnök: 824 ezer (21,8%), 18-49: 270 ezer (22,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 800 ezer (19,6%), 18-49: 307 ezer (20,9%)
RTL: Barátok közt: 890 ezer (25,4%), 18-49: 321 ezer (24%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 10×17: 431 ezer (17,6%), 18-49: 176 ezer (17,1%)

TV2: NCIS (ism.): 84 ezer (6,2%), 18-49: 28 ezer (4,9%)
RTL: Híradó: 298 ezer (18,1%), 18-49: 126 ezer (17,3%)

Péntek:
Duna: Agatha Raisin 1×06: 192 ezer (4,7%), 18-49: 12 ezer (0,9%)
TV2: Tények: 538 ezer (19,5%), 18-49: 92 ezer (11,6%)
TV2: Ezek megőrültek!: 385 ezer (9,8%), 18-49: 121 ezer (9,7%)
TV2: A szultána 11. rész: 343 ezer (8,5%), 18-49: 96 ezer (6,7%)
TV2: Tények Különkiadás: 206 ezer (6,3%), 18-49: 55 ezer (4,2%)
RTL: Híradó: 663 ezer (25,2%), 18-49: 170 ezer (22,6%)
RTL: A Konyhafőnök: 886 ezer (24%), 18-49: 300 ezer (26,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 769 ezer (18,6%), 18-49: 286 ezer (20,3%)
RTL: Barátok közt: 958 ezer (25,8%), 18-49: 300 ezer (21,4%)
RTL: Csúcsformában 1×09: 380 ezer (14,4%), 18-49: 130 ezer (11,4%)

TV2: Star Academy: 145 ezer (6,8%), 18-49: 52 ezer (5,6%)
RTL: Híradó: 235 ezer (12,5%), 18-49: 79 ezer (9,3%)

Szombat:
M4: Forma-1: Maláj Nagydíj (időmérő – reggel) 93 ezer (7,8%), 18-49: 23 ezer (5,3%)

TV2: Tények: 474 ezer (16,4%), 18-49: 95 ezer (10,9%)
RTL: Híradó: 685 ezer (23,3%), 18-49: 148 ezer (16,7%)

Duna: Szerencseszombat: 285 ezer (8,1%), 18-49: 27 ezer (2,5%)
TV2: Star Academy: 574 ezer (14%), 18-49: 142 ezer (9,8%)
RTL: Fókusz Plusz: 610 ezer (16,2%), 18-49: 198 ezer (16,3%)
RTL: X-Faktor: 1,113 millió (25,8%), 18-49: 473 ezer (29,5%)

TV2: A Wall Street farkasa (film): 116 ezer (6,2%), 18-49: 59 ezer (6,9%)
RTL: 21 Jump Street – A kopasz osztag (film): 406 ezer (15,7%), 18-49: 210 ezer (18,4%)

Vasárnap:
M4: M4: Forma-1: Maláj Nagydíj (futam – reggel)) 378 ezer (23%), 18-49: 144 ezer (24,1%)

TV2: Tények: 641 ezer (17,3%), 18-49: 176 ezer (14,6%)
RTL: Híradó: 922 ezer (24,5%), 18-49: 227 ezer (18,5%)

Duna: Magyarország, szeretlek!: 174 ezer (3,5%), 18-49: 16 ezer (0,9%)
Duna: Kártyavár 1×03: 54 ezer (1,3%), 18-49: 10 ezer (0,6%)
TV2: Sztárban sztár: 1,266 millió (26,8%), 18-49: 475 ezer (27,4%)
TV2: Tények Különkiadás: 596 ezer (15,4%), 18-49: 240 ezer (14,7%)
RTL: Z világháború (film): 224 ezer (10,6%), 18-49: 115 ezer (11,7%)
RTL: Kicsi Óriások: 560 ezer (11,7%), 18-49: 187 ezer (10,9%)
RTL: A Da Vinci-kód (film): 215 ezer (7,4%), 18-49: 116 ezer (9,2%)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része