Az HBO tavaly szeptemberben hozta nyilvánosságra, hogy befejezték A híd (The Bridge) című magyar reality forgatását, melynek műsorvezetője Magyarósi Csaba lesz. Május közepén az is kiderült, hogy a 7 részből álló produkció augusztus 11-én, pénteken tripla epizóddal debütál majd az HBO Maxon. A reality ezt követően hetente, dupla részekkel fog jelentkezni.
Korábban a SorozatWiki írta meg elsőként, hogy A Besúgó és A Tanár sztárja, Varga Ádám lesz A híd egyik szereplője. Az elmúlt napokban az HBO a hivatalos Instagram-oldalán bejelentette a játékosok egy részét, akik közül ketten szintén színészek. A realityben szerepelni fog Noé Viktor, a Keresztanyu egyik korábbi főszereplője, aki emelett olyan sorozatokban volt látható, mint a Drága örökösök, a Hazatalálsz vagy a Jóban Rosszban. A Ki vagy Te egyik fontos színésze, Fajt Alex szintén benne lesz a produkcióban.
A produkcióban egy csapat idegen találkozik a vadonban, és csak egy közös van bennük: mindannyian a 30 milliós nyereményt akarják. A pénz mindössze 250 méterre van tőlük, ám ahhoz, hogy elérjék azt, össze kell fogniuk. Csapatként versenyt futnak az idővel, miközben egyenként is erkölcsi dilemmákkal szembesülnek. A műsor helyszíne az erdélyi Bélesi tó környéke.