A 21. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 22. héten (május 27.-június 2.) délután A három nővér most is minden nap simán legyőzte a Keresztanyu ismétlését. Remekelt a Tények, mely 18-49-ben háromszor nyert és háromszor döntetlent hozott konkurensével, a teljes lakosság körében pedig mind a hét napot behúzta. A TV2 hírműsora összlakosságban a hétfői adásával ráadásul a hét legnézettebb műsora lett. Az RTL Híradó a fiataloknál mindössze egyetlen egy napon tudott győzni. Este a Tények Plusz négy hétköznap gyengén, szerdán pedig nagyon gyengén futott. A Fókusz hétfőn, kedden és csütörtökön közepes, szerdán kiemelkedő, pénteken pedig nagyon gyenge eredményeket szállított. A közös idősávjukban az RTL magazinja a hét első négy napján, a TV2 bulváros hírműsora pedig csupán pénteken tudott nyerni. Heti összesítésben 3,4 százalékponttal a Fókusz ment jobban.

hirdetés

A The Floor hétfőn kiemelkedően, kedden és szerdán jól, csütörtökön és pénteken pedig közepesen futott. Most is minden nap nagy fölénnyel verte meg a TV2 game show-ját. Szujó Zoltán vetélkedője a heti toplistán a harmadik helyet húzta be és négy hétköznap is a legnézettebb esti műsor volt 18-49-ben. A Zsákbamacska ezen a héten először nem jelentkezett VIP adásokkal. A game show a hét négy hétköznapján nagyon gyenge, szerdán pedig katasztrofális számokat produkált. Heti átlag tekintetében (10,2%) megdöntötte az eddigi negatív rekordját és a heti top 10-be sem tudott bekerülni (12. lett). Így a produkció továbbra is szenved, nem is véletlen, pár napja már késő este látható a TV2-n.

A Drága örökösök hétfőn nagyon gyengén, keddtől péntekig pedig katasztrofálisan teljesített és teljesen bedőlt. Itt sem véletlen, hogy az RTL műsorváltozás mellett döntött és az eredeti tervekkel ellentétben a nyári programstruktúra indításakor mégsem teszik kora estére. A napi sorozat ugyan néhány alkalommal meg tudta verni a TV2 tavalyi vetélkedőjének ismétlését, de ez inkább az ellenfél gyengeségének volt köszönhető, több napon viszont kábelcsatornák tartalmaival szemben is alul maradt. A széria kiesett a top 10-ből (11. lett). Míg az örökösök első 4 szezonja nagy siker volt, az 5. közepes átlagot hozott, a mostani már két hét után bukóban van. Az említett Ütős ötös újravetítése hétfőn és kedden nagyon gyenge, szerdán és csütörtökön katasztrofális adatokat szállított. Pénteken azonnali műsorváltozás által bekerült, Tompos Kátya emlékre vetített Valami Amerika nem vonzott sokakat, de az Ütős ötös heti átlagánál így is többen választották.

Ezeken kívül kedden kábeles szinten három is film is tarolt: a Halálos iramban 8 a Mozi+-on, a Jack Reacher: Nincs visszaút szintén a Mozi+-on és a Szupercella a Film+-on. Szerdán közepesen ment az Európa Liga: Olympiacos – Fiorentina fociközvetítés az M4 Sporton. Csütörtökön a EP-választás: Listavezetők vitája az M1-en 18-49-ben viszonylag jól ment, de kiemelkedő számokat nem produkált, pont ugyanannyian követték, mint Szujó Zoltán RTL-es vetélkedőjét és a heti toplistán az ötödik lett. A teljes lakosság körében azonban remekelt és a hét második legnézettebb műsora volt. Továbbá csütörtökön a Taxi, pénteken pedig a Tom Clancy: Bűntudat nélkül hozott kimagasló eredményeket a Mozi+ számára.

Szombaton délután a XXI. század most is teljesen bedőlt és nagy arányban kapott ki a TV2 filmjétől. Amennyire bejött a Házon kívül először vasárnap délutánra, majd estére rakása, olyannyira nem működik az előbbi magazin új idősávja. Este a Tények Plusz katasztrofális, a Fókusz Plusz pedig gyenge számokat produkált. Később a Bajnokok Ligája – döntő hatalmasat tarolt 18-49-ben és messze a hét legnézettebb tévés programja lett. Érdekes módon azonban a teljes lakosság körében nem ment ennyire kiemelkedően és a heti toplistán csak a harmadik lett. Vele szemben a Gólkirályság gyengélkedett, de az elmúlt hetek jó eredményeit látva, nyilván az igazi foci elvetette a focis sorozat nézőit. A széria a heti toplistán csak a tizenkettedik lett. Az este folyamán a TV2 és az RTL filmjeit alig követte valaki.

Vasárnap délután a Marsra magyar! új epizódja megint katasztrofális számokat ért el és kikapott a TV2 egyik sokat ismételt filmjétől. Este a Tények Plusz most is katasztrofális eredményeket szállított és elvérzett mindkét RTL-es ellenfelétől. A Házon kívül jól ment és a korai időpontja ellenére a heti toplista hatodik helyén végzett. A Cápák között jól futott és nem csak a TV2 bulváros hírműsorát, hanem a modelles realityjének fináléját is legyőzte. A produkció a hét második legnézettebb műsora lett 18-49-ben. A Next Top Model Hungary döntője az elmúlt hetek vérszegény eredményei után most legalább közepes adatokat produkált. Ugyan a cápákkal nem bírt, de az utána következő RTL-es filmet meg tudta előzni. A heti toplistán a negyedik lett. A Next Top Model Hungary 2. évada (anno a 1. a VIASAT3-on ment) összességében annak ellenére, hogy megkapta a legjobb idősávokat, gyenge nézettséget ért el. Ezen kívül kikapott az összes RTL-es saját gyártású produkciótól. Így a reality TV2-n való megjelenése komoly kudarc lett. A két nagy csatorna késő esti filmjei egyaránt nem működtek.

A heti összesítésben az RTL 3,3 százalékponttal előzte meg a TV2-t, így továbbra is az RTL a legnézettebb tévéadó. A harmadik, nagy fölénnyel a Mozi+ lett, a negyedik pedig az M4 Sport, míg a Film+ csupán az ötödik helyen végzett. 3 százalék felett volt még a Cool, az EP-listavezetők fő vitáját megrendező M1 és a SuperTV2 is. A közepes kábelcsatornák közül a legjobbak közé a Sorozat+ és az RTL Három került be. Olyan rosszul teljesített azonban a VIASAT3, az RTL Kettő és a Comedy Central, hogy a top 10-be sem jutottak be. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Testvérek: 352 ezer (24,9%), 18-49: 69 ezer (22,8%)
TV2: A három nővér:
397 ezer (22,4%), 18-49: 64 ezer (16,4%)
RTL: Keresztanyu:
76 ezer (4,4%), 18-49: 13 ezer (3,5%)

TV2: Tények: 618 ezer (27,6%), 18-49: 101 ezer (18,3%)
RTL: Híradó: 487 ezer (21,7%), 18-49: 98 ezer (17,7%)
TV2: Tények Plusz:
449 ezer (17,7%), 18-49: 81 ezer (12,3%)
RTL: Fókusz: 385 ezer (14,9%), 18-49: 109 ezer (16,4%)

TV2: Zsákbamacska: 413 ezer (13,9%), 18-49: 87 ezer (10,2%)
TV2: Ütős ötös (ism.): 238 ezer (11,2%), 18-49: 70  ezer (9,5%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 480 ezer (16,1%), 18-49: 173 ezer (20,4%)
RTL: Drága örökösök: 252 ezer (9,6%), 18-49: 93 ezer (10,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 151 ezer (8,4%), 18-49: 62 ezer (9,9%)

Kedd:
TV2: Testvérek: 342 ezer (23,8%), 18-49: 58 ezer (17,8%)
TV2: A három nővér:
401 ezer (23,7%), 18-49: 77 ezer (20,4%)
RTL: Keresztanyu:
68 ezer (4,2%), 18-49: 17 ezer (4,8%)

Mozi+: Halálos iramban 8 (film): teljes l: -, 18-49: 68 ezer (9,9%)
Mozi+: Jack Reacher: Nincs visszaút (film): 155 ezer (6,4%), 18-49: 68 ezer (9,1%)
Film+: Szupercella (film): teljes l: -, 18-49: 60 ezer (8%)
TV2: Tények: 610 ezer (28,2%), 18-49: 113 ezer (22%)
TV2: Tények Plusz: 427 ezer (16,9%), 18-49: 82 ezer (13,2%)
TV2: Zsákbamacska: 423 ezer (13,9%), 18-49: 90 ezer (10,3%)
TV2: Ütős ötös (ism.): 247 ezer (11,6%), 18-49: 70 ezer (10,2%)
RTL: Híradó: 468 ezer (21,6%), 18-49: 108 ezer (21,1%)
RTL: Fókusz: 346 ezer (13,4%), 18-49: 103 ezer (15,9%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 513 ezer (16,7%), 18-49: 166 ezer (19%)
RTL: Drága örökösök: 225 ezer (9%), 18-49: 55 ezer (7,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 110 ezer (6,5%), 18-49: 25 ezer (4,4%)

Szerda:
TV2: Testvérek: 318 ezer (22,1%), 18-49: 56 ezer (18,3%)
TV2: A három nővér:
376 ezer (21,9%), 18-49: 55 ezer (15,8%)
RTL: Keresztanyu:
58 ezer (3,5%), 18-49: 15 ezer (4,6%)

TV2: Tények: 525 ezer (24,6%), 18-49: 73 ezer (16,3%)
RTL: Híradó: 504 ezer (23,5%), 18-49: 98 ezer (21,8%)
TV2: Tények Plusz:
405 ezer (16,1%), 18-49: 65 ezer (11,2%)
RTL: Fókusz: 377 ezer (14,6%), 18-49: 125 ezer (20,9%)

M4: Európa Liga: Olympiacos – Fiorentina (foci): 209 ezer (8,6%), 18-49: 77 ezer (10,2%)
TV2: Zsákbamacska: 393 ezer (12,8%), 18-49: 81 ezer (9,6%)
TV2: Ütős ötös (ism.): 215 ezer (9,7%), 18-49: 39 ezer (5,6%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 503 ezer (16,3%), 18-49: 158 ezer (18,9%)
RTL: Drága örökösök: 263 ezer (9,9%), 18-49: 74 ezer (8,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 117 ezer (6,3%), 18-49: 37 ezer (6%)

Csütörtök:
TV2: Testvérek: 337 ezer (24,2%), 18-49: 63 ezer (21,2%)
TV2: A három nővér:
389 ezer (22,8%), 18-49: 75 ezer (19,7%)
RTL: Keresztanyu:
72 ezer (4,4%), 18-49: 16 ezer (4,4%)

TV2: Tények: 584 ezer (26%), 18-49: 99 ezer (19%)
RTL: Híradó: 496 ezer (22%), 18-49: 86 ezer (16,5%)
TV2: Tények Plusz:
422 ezer (16,6%), 18-49: 75 ezer (12,3%)
RTL: Fókusz: 324 ezer (12,4%), 18-49: 91 ezer (14,3%)

Mozi+: Taxi (film): teljes l: -, 18-49: 69 ezer (7,9%)
M1: EP-választás: Listavezetők vitája: 596 ezer (18,3%), 18-49: 149 ezer (15,8%)
TV2: Zsákbamacska: 403 ezer (12,4%), 18-49: 90 ezer (9,7%)
TV2: Ütős ötös (ism.): 234 ezer (11%), 18-49: 53 ezer (7,4%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 438 ezer (13,4%), 18-49: 149 ezer (15,9%)
RTL: Drága örökösök: 228 ezer (8,7%), 18-49: 69 ezer (8,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 128 ezer (7,7%), 18-49: 45 ezer (7,7%)

Péntek:
TV2: Testvérek: 340 ezer (21,6%), 18-49: 63 ezer (18,1%)
TV2: A három nővér:
385 ezer (20,6%), 18-49: 74 ezer (17,3%)
RTL: Keresztanyu:
73 ezer (4%), 18-49: 20 ezer (5%)

TV2: Tények: 594 ezer (25,8%), 18-49: 106 ezer (19,4%)
RTL: Híradó: 508 ezer (22,1%), 18-49: 107 ezer (19,6%)
TV2: Tények Plusz:
444 ezer (16,9%), 18-49: 78 ezer (12%)
RTL: Fókusz: 330 ezer (12,2%), 18-49: 72 ezer (10,6%)

Mozi+: Tom Clancy: Bűntudat nélkül (film): 162 ezer (6,4%), 18-49: 65 ezer (8,4%)
TV2: Zsákbamacska: 396 ezer (13,1%), 18-49: 92 ezer (11,1%)
TV2: Valami Amerika 2 (film): 142 ezer (8,1%), 18-49: 54 ezer (8,8%)
RTL: The Floor – Csak egy maradhat: 448 ezer (14,7%), 18-49: 120 ezer (14,5%)
RTL: Drága örökösök: 242 ezer (9,3%), 18-49: 72 ezer (8,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 130 ezer (7,5%), 18-49: 43 ezer (6,9%)

Szombat:
RTL: XXI. század: 96 ezer (5,2%), 18-49: 17 ezer (3,8%)

TV2: Tények: 486 ezer (21,7%), 18-49: 82 ezer (15,3%)
RTL: Híradó: 445 ezer (19,6%), 18-49: 83 ezer (15,2%)
TV2: Tények Plusz: 301 ezer (11,9%), 18-49: 47 ezer (7,8%)
RTL: Fókusz Plusz: 293 ezer (11,5%), 18-49: 79 ezer (12,9%)

M4: Bajnokok Ligája – döntő: Borussia Dortmund – Real Madrid (foci): 586 ezer (21,4%), 18-49: 245 ezer (26,1%)
TV2: A függetlenség napja (film): 187 ezer (6,4%), 18-49: 73 ezer (8%)
RTL: Gólkirályság 2×09: 399 ezer (13,2%), 18-49: 121 ezer (14%)
RTL: Az 50 első randi (film): 176 ezer (6,6%), 18-49: 79 ezer (8,4%)

Vasárnap:
RTL: Marsra magyar! 2×03: 81 ezer (3,7%), 18-49: 18 ezer (3%)

TV2: Tények: 582 ezer (22,4%), 18-49: 125 ezer (16,8%)
RTL: Híradó: 540 ezer (20,5%), 18-49: 126 ezer (16,7%)

TV2: Tények Plusz: 346 ezer (11,7%), 18-49: 74 ezer (8,6%)
TV2: Next Top Model Hungary – döntő: 471 ezer (14,3%), 18-49: 152 ezer (14,4%)
TV2: Anyám nyakán (film): 143 ezer (8,5%), 18-49: 52 ezer (8,3%)
RTL: Házon kívül: 507 ezer (17,5%), 18-49: 128 ezer (15,5%)
RTL: Cápák között 7×15: 482 ezer (14,5%), 18-49: 186 ezer (18%)
RTL: Lightyear (film): 130 ezer (5%), 18-49: 70 ezer (7,9%)

hirdetés

Több magyar csatornán is műsorváltozás lesz Donald Sutherland halála miatt 

56 évesen elhunyt Taylor Wily, a Hawaii Five-0 sztárja

A Pingvin új előzeteséből kiderült, hogy mikor érkezik a Batman spinoffja a Maxra

Felváltva, a közmédia három különböző csatornáján lesz látható a hétvégi Forma-1

Azonnali hatályú, minden hétköznap esti programot érintő műsorváltozás az RTL-en

Pokoli rokonok: Dobó Kata főszereplésével új napi sorozatot forgat Hámori Barbara az RTL-nek