A 20. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 21. héten (május 24-30.) pünkösdhétfőn a Fókusz és A Konyhafőnök egyaránt rosszul teljesített és a TV2 a Gru 3-al és a Jurassic World: Bukott birodalom című filmekkel is legyőzte őket. Sőt az utóbbi alkotás 18-49-ben a heti toplista negyedik helyét zsebelte be. Ezen kívül tarolt a Mozi+-on A nagy fal és a Film+-on a Meg – Az őscápa. Hétköznapra eső ünnepnapokon általában a TV2 szokott saját gyártással kikapni a filmeket adó RTL Klubbal szemben. Most pont fordítva történt, így most is igaz az a megállapítás, hogy ünnepnapokon nem érdemes hétköznapi műsorrendet adni.

hirdetés

A délutáni Barátok közt kedden és szerdán gyengén, csütörtökön és főleg pénteken pedig katasztrofálisan hozott. A vele szemben látható A bosszú csapdájában  kedden jó, szerdán kiemelkedő adatokat szállított, míg csütörtökön és pénteken hatalmasat tarolt. A török sorozat minden nap nagyon elverte Berényiéket. Az RTL Híradó 18-49-ben háromszor, míg a teljes lakosság körében ötször győzte le a Tényeket. Este a Tények Plusz kedden és pénteken közepesen, szerdán gyengén, pénteken viszont jól ment. A bulváros hírműsor minden nap kikapott a Fókusztól. A Mintaapák kedden kifejezetten jól, szerdán és csütörtökön gyengén, míg pénteken közepesen futott. A napi sorozat kedden megnyerte, a hét többi 3 napján viszont elvesztette a versenyt az RTL magazinjával. A Fókusz kedden és pénteken közepes, szerdán és csütörtökön jó eredményeket szállított.

Az Exatlon Hungary kedden, csütörtökön és pénteken közepes, szerdán gyenge számokat produkált. A sportreality minden nap kikapott az RTL gasztro produkciója ellen és csak a másik csatorna késő esti hírműsorát tudta megelőzni. Hiába ez volt Palik László műsorának utolsó előtti hete, a heti közönségarány nagyjából ugyanazon a közepes szinten maradt, mint az elmúlt hetekben. A Konyhafőnök hétköznapi adásai kedden és pénteken taroltak, szerdán és csütörtökön pedig jól futottak. A főzős műsor a fiataloknál most is minden hétköznap a legnézettebb műsor volt és a heti toplista második helyét is behúzta. Az RTL Híradó – Késő esti kiadása csütörtökön gyenge, a hét többi napján katasztrófális számokat hozott. Éjjel, kedden a XXI. századot alig nézte valaki, míg csütörtökön Dr. Balthazar közepes, pénteken gyenge eredményeket produkált.

Szombaton jól ment a Fókusz Plusz adománygyűjtő különkiadása. Vele szemben a Mintaapák dupla évadzárása bedőlt, különösen a korábbi epizód, melyet még egy Film+-os film is legyőzött. A TV2 sorozata a visszatérése óta hozta a közepes átlagot, így jól látszik, hogy egy hétköznapi szériát nem érdemes hétvégén lezárni. Később nagyot tarolt A mi kis falunk legújabb epizódja. A falus produkció megint mindkét korosztályban messze a hét legnézettebb műsora lett. Az RTL Klub és a TV2 esti filmje az este folyamán nem hoztak érdemleges eredményeket. Valószínűleg nem véletlenül, ugyanis az M4 Sport szinten viszont remekelt a Manchester City – Chelsea BL-döntő, melyet viszonylag sokan választottak.

Vasárnap a Neked énekelek adománygyűjtő műsor gyengén ment. Sőt mindkét korosztályban még a tavalyi adásnál is kevesebben választották az idei gálát (ennek ellenére több, mint 100 millió forint gyűlt össze, mely nagyon komoly összeg). Simán kikapott a vele szemben látható és csak közepesen futó Aladdintól, sőt a végén még egy Film+-os programtól is. Az utóbbi a A galaxis őrzői vetítése volt, mely kábeles szinten tarolt a csatornán.

A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) 2,5 százalékponttal győzte le TV2-t. Ez nem olyan nagy különbség, de azért észrevehető mértékű. A Film+ kimagasló teljesítménnyel lett a harmadik, de a negyedik helyre került Mozi+ is jól teljesített. Saját magához képest hatalmasat ment a Prime, mely olyan adókat utasított maga mögé, mint a jóval nagyobb SuperTV2, VIASAT3 és Comedy Central. Az RTLII megint nagyon gyenge volt és épphogy csak utolsó helyen került be a top 10-be, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Tények: 686 ezer (18,6%), 18-49: 205 ezer (17,5%)
RTL: Híradó: 757 ezer (20,4%), 18-49: 181 ezer (15,3%)

Mozi+: A nagy fal (film): 227 ezer (6,6%), 18-49: 108 ezer (7,8%)
Film+: Meg – Az őscápa (film): 199 ezer (5,6%), 18-49: 110 ezer (7,8%)
TV2: Gru 3 (film):  348 ezer (8,3%), 18-49: 179 ezer (12,3%)
TV2: Jurassic World: Bukott birodalom (film): 252 ezer (7,6%), 18-49: 185 ezer (13,8%)
RTL: Fókusz: 553 ezer (13,4%), 18-49: 155 ezer (11%)
RTL: A Konyhafőnök: 515 ezer (13,1%), 18-49: 166 ezer (11%)

Kedd:
TV2: A bosszú csapdájában: 388 ezer (17,1%), 18-49: 76 ezer (12,5%)
RTL: Barátok közt:  247 ezer (10,5%), 18-49: 44 ezer (7,1%)
TV2: Tények: 655 ezer (22,3%), 18-49: 137 ezer (16,6%)
RTL: Híradó: 687 ezer (23,3%), 18-49: 151 ezer (18,3%)

TV2: Tények Plusz: 549 ezer (16,3%), 18-49: 136 ezer (13,6%)
TV2: Mintaapák: 526 ezer (16,3%), 18-49: 183 ezer (15,2%)
RTL: Fókusz: 465 ezer (13%), 18-49: 148 ezer (13,6%)

TV2: Exatlon Hungary: 536 ezer (15,2%), 18-49: 175 ezer (13,9%)
RTL: A Konyhafőnök: 537 ezer (14,1%), 18-49: 230 ezer (17,3%)

RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 183 ezer (7,5%), 18-49: 69 ezer (7,2%)
RTL: XXI. század: 178 ezer (10,1%), 18-49: 46 ezer (6,9%)

Szerda:
TV2: A bosszú csapdájában: 371 ezer (18,1%), 18-49: 72 ezer (14,6%)
RTL: Barátok közt: 251 ezer (11,8%), 18-49: 40 ezer (7,6%)
TV2: Tények: 548 ezer (21%), 18-49: 94 ezer (14%)
RTL: Híradó: 628 ezer (24,1%), 18-49: 133 ezer (19,8%)

TV2: Tények Plusz: 436 ezer (14,4%), 18-49: 91 ezer (10,7%)
TV2: Mintaapák: 435 ezer (12,3%), 18-49: 123 ezer (11,5%)
RTL: Fókusz: 436 ezer (13,5%), 18-49: 133 ezer (14,2%)

TV2: Exatlon Hungary: 455 ezer (12,4%), 18-49: 146 ezer (11,1%)
RTL: A Konyhafőnök: 511 ezer (13,3%), 18-49: 205 ezer (15,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 250 ezer (9,4%), 18-49: 77 ezer (7,2%)

Csütörtök:
TV2: A bosszú csapdájában: 399 ezer (20,7%), 18-49: 101 ezer (21,2%)
RTL: Barátok közt:  198 ezer (9,8%), 18-49: 16 ezer (3,2%)
TV2: Tények: 631 ezer (24,2%), 18-49: 133 ezer (19,9%)
RTL: Híradó: 592 ezer (22,7%), 18-49: 113 ezer (16,8%)

TV2: Tények Plusz: 513 ezer (13,9%), 18-49: 121 ezer (14,5%)
TV2: Mintaapák: 414 ezer (11,6%), 18-49: 113 ezer (11,1%)
RTL: Fókusz:  442 ezer (13,6%), 18-49: 135 ezer (14,6%)

TV2: Exatlon Hungary: 492 ezer (14,2%), 18-49: 157 ezer (13%)
RTL: A Konyhafőnök: 506 ezer (13,9%), 18-49: 197 ezer (15,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 240 ezer (9,5%), 18-49: 94 ezer (9,2%)

TV2: Dr. Balthazar 3×07: 136 ezer (7,8%), 18-49: 62 ezer (8,4%)

Péntek:
TV2: A bosszú csapdájában: 409 ezer (19,8%), 18-49: 94 ezer (18,4%)
RTL: Barátok közt: 200 ezer (9,4%), 18-49: 30 ezer (5,8%)
TV2: Tények: 581 ezer (22,2%), 18-49: 120 ezer (17,1%)
RTL: Híradó: 604 ezer (23,1%), 18-49: 115 ezer (16,4%)

TV2: Tények Plusz: 465 ezer (16%), 18-49: 104 ezer (13,3%)
TV2: Mintaapák: 450 ezer (13,3%), 18-49: 125 ezer (12,8%)
RTL: Fókusz: 414 ezer (13,4%), 18-49: 115 ezer (13,5%)

TV2: Exatlon Hungary: 525 ezer (14,6%), 18-49: 168 ezer (12,8%)
RTL: A Konyhafőnök: 557 ezer (14,9%), 18-49: 229 ezer (17,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 256 ezer (9,3%), 18-49: 86 ezer (7,6%)

TV2: Dr. Balthazar 3×08: 163 ezer (8,1%), 18-49: 57 ezer (6,7%)

Szombat:
TV2: Tények: 498 ezer (17,1%), 18-49: 83 ezer (9,7%)
RTL: Híradó: 642 ezer (21,9%), 18-49: 154 ezer (17,9%)

Duna: Szerencseszombat: 241 ezer (7,3%), 18-49: 15 ezer (1,5%)
TV2: Mintaapák: 284 ezer (8,6%), 18-49: 60 ezer (6,1%)
TV2: Mintaapák: 362 ezer (10,1%), 18-49: 93 ezer (8,3%)
RTL: Fókusz Plusz: 462 ezer (13,7%), 18-49: 146 ezer (14,2%)

M4: Manchester City – Chelsea BL-döntő (foci – felvezetéssel együtt): 286 ezer (8,1%), 18-49: 136 ezer (10,4%)
TV2: Megjött apuci 2. (film): 170 ezer (4,4%), 18-49: 75 ezer (5,4%)
RTL: A mi kis falunk 5×16: 876 ezer (22,4%), 18-49: 304 ezer (23,7%)
RTL: Százkarátos szerelem (film): 372 ezer (10,6%), 18-49: 132 ezer (9,5%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 575 ezer (16,9%), 18-49: 134 ezer (12,6%)
RTL: Híradó: 699 ezer (20,3%), 18-49: 177 ezer (16,4%)

Film+: A galaxis őrzői: 165 ezer (4,5%), 18-49: 97 ezer (7,1%)
TV2: Neked énekelek: 455 ezer (11%), 18-49: 114 ezer (8,1%)
TV2: James Bond: Spectre (film): 106 ezer (5,5%), 18-49: 47 ezer (5,9%)
RTL: Aladdin (film): 431 ezer (10,3%), 18-49: 167 ezer (11,8%)
RTL: Bosszúállók – Ultron kora (film): 143  (6,2%), 18-49: 86 ezer (9%)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna