A májusi premierek után bemutatjuk, hogy milyen sorozatpremierek érkeznek a Netflixre júniusban. Ismét számos újdonsággal és friss évaddal bővül a platform kínálata. A következő hónaptól betekintést nyerhetünk a politikába, a tárgyalótermi meghallgatásokba és még a vallás is feltűnik könnyed formában. Többek közt dán, belga, spanyol és indiai produkciók közül is válogathatunk majd.

hirdetés

Június 2-tól lesz elérhető a Borgen felélesztéseként szolgáló A kastély – királyság, hatalom és dicsőség (Borgen – Power & Glory). A Borgen 2010 és 2013 között futott Dániában a DR1 csatornán, majd a Netflixre is felkerült. A dán politikai dráma vadonatúj, 8 részes évadában Birgitte Nyborg külügyminiszter karrierje veszélybe kerül, amikor a grönlandi olajjal kapcsolatos vita azzal fenyeget, hogy nemzetközi válsággá fajul. 3-án egy belga thriller érkezik platformra, a Két nyár (Two Summers / Twee Zomers). A 6 részes 1. évadban egy baráti társaság harminc évvel azután indul egy fényüző vakációra, hogy az egyik tag balesetben meghalt. A pihentető nyaralás rémálommá változik, amikor néhány barátot megzsarolnak a három évtizeddel ezelőtt történt szörnyű események felvételeivel.

3-án kerül be a Netflix kínálatába egy ausztrál családi sorozat, az Egy pörgős nyár (Surviving Summer). A 10 részes 1. etap története szerint egy iskolából kirúgott, Ausztráliába száműzött lázadó New York-i tinédzser nagy hullámokat kavar egy fiatal szörfös belső köreiben, és fenekestől felforgatja az életét. Szintén ezen a napon indul egy vadonatúj minisorozat, A tökéletes anya (The Perfect Mother / Une mère parfaite). Egy anya a gyilkossággal vádolt lánya ártatlanságáról meggyőződve felkavaró információk birtokába jut, miközben lassan elmosódik a vonal áldozat és elkövető között. A 4 epizódból álló francia sorozat Nina Darnton azonos című regénye alapján készült. Először a belga La Une csatorna sugározta 2021. augusztus 31-től.

Június 6-tól lesz elérhető egy új dél-koreai drámasorozatnak, a Szabadságom naplójának (My Liberation Notes / Naui Haebangilji). Három, a felnőttkor monoton mindennapjaiba belefáradt testvér ki akar törni jelentéktelen életéből, hogy megtalálja a valódi boldogságot és szabadságot. A 16 részes produkció nem a Netflix saját gyártása, április 9-én debütált a koreai JTBC-n, ahol jelenleg is fut. 8-án jön a paltformra egy friss dán széria, A felkészületlen anya (Baby fever / Skruk). Amikor egy meddőségi doktornő részegen megtermékenyíti magát a volt barátja mintájával, kétségbeesetten próbálja megmagyarázni a terhességet és visszahódítani a férfit.

10-én is három újdonság kerül be a kínálatba. Ezen a napon indul Az első áldozat (First Kill), amely a sorozat alkotója, V. E. Schwab novellája alapján készült. A tini Juliette és Calliope számára bonyolult a szerelem: egyikük vámpír, a másik vámpírvadász – és mindketten készen állnak rá, hogy elejtsék első áldozatukat. A misztikus horror sorozat első szezonja 8 részből áll. Szintén 10-én érkezik A nagy pénzrablásból ismert Itziar Ituño új drámasorozata, az Intimitás (Intimacy / Intimidad). A 8 epizódos spanyol szériát hamarosan bővebben is bemutatjuk egy külön cikkben.

Június 10-én jön a platformra az eredetileg a BBC-n futó Birmingham bandája (Peaky Blinders) utolsó, 6. évada is. A bűnözőcsaládról szóló, brit történelmi drámasorozat új etapja 6 részes, azonban ezzel még nincs vége a történetnek. A sorozathoz egy film is fog készülni, melynek munkálatai jövőre kezdődnek el. 15-én lesz a premiere a Ben Falcone és Melissa McCarthy főszereplésével készült Isten kedvenc idiótájának (God’s Favorite Idiot). Clark nem az a típus, akit Isten kijelölne a gonosz elleni harcra, ezért munkahelyi szerelme és haverjai segítségével kell terjesztenie az igét és megmentenie a világot. A bibliai témájú vígjátéksorozat 1. szezonja 8 epizódból áll.

15-én debütál egy brazil vígjátéksorozat, a Született dívák (Maldivas). A 7 részes produkcióban egy nő egy rejtély kinyomozása érdekében beköltözik egy apartmanházba, és megismerkedik annak felettébb különös – és gyanús – lakóival. 16-án kerül be a streaming szolgáltató kínálatába egy svéd romantikus vígjátéksorozat, a Szerelem és anarchia (Love & Anarchy / Kärlek & Anarki) 2. évada. A szériában egy férjezett tanácsadó és egy fiatal műszaki szakember társadalmi szokásokat feszegető, játékos feladatokat ad egymásnak, ami felforgatja mindkettőjük életét.

Június 17-én indul egy vadonatúj brit bűnügyi sorozat, a Nem ismersz (You Don’t Know Me). A történet szerint minden bizonyíték a gyilkossági ügyben bíróság elé állított férfi bűnösségére utal. Az utolsó szó jogán elmeséli szerelmi viszonyát egy titokzatos nővel. A 4 részes produkciót először a BBC sugározta. Szintén 17-től lesz elérhető a Szomszédok háborúja (The War Next-Door / Guerra de Vecinos) 8 részes 2. etapja. A spanyol vígjátéksorozatban egy puccos környéken két ellenséges család költözik egymás szomszédságába, és az anyák totális háborút indítanak egymás ellen, de nem számolnak a következményekkel.

17-én érkezik egy indiai bűnügyi dráma, a Vonzerő (She) 2. szezonja is. A droghálózat lebuktatását célzó titkos akció közben a félénk mumbai ügynöknő felfedezi szunnyadó szexuális vonzerejét, és kezd ráébredni erejére. Az új etapra több, mint 2 évet kellett várniuk a nézőknek. Az Esernyő Akadémia (The Umbrella Academy) 3. évada 22-én jön a streaming szolgáltatóra. A sorozatban az apjuk halála újra összehozza a rendkívüli képességű, elhidegült testvéreket, döbbenetes családi titkokat fedeznek fel – és egy, az egész emberiséget fenyegető veszélyt is. Az Emmy-díjra jelölt sorozat főszerepében Elliot Page és Mary J. Blige látható.

Június 24-én indul a népszerű spanyol széria alapján készült A nagy pénzrablás: Korea (Money Heist: Korea – Joint Economic Area). A 12 részes 1. etapban Korea az egyesülés küszöbén áll, ezért a mai Észak- és Dél-Korea határán egy közös biztonsági területet alakítanak ki. Ezen a helyszínen egy pénzverde is található, ahol egységes valutát nyomtatnak, amely túszejtő tolvajok kezébe kerül. A rendőrség feladata megállítani őket és az események mögött álló titokzatos lángelmét. A dél-koreai verzió egyik főszereplője a Squid Game sztárja, Park Hae-soo, aki Berlint alakítja.

Ezen a napon debütál a Mr. Beanként ismert Rowan Atkinson vadonatúj szériája, A férfi a méh ellen (Man vs Bee) is. A vígjátéksorozatban Trevor, a kétbalkezes apuka megpróbál túljárni egy dörzsölt méhecske eszén, miközben egy flancos lakásra vigyáz, de egyre nagyobb felfordulást okoz. 29-től lesz elérhető Az Upshaw család (The Upshaws) 2. szezonja. A vígjátéksorozat egy munkásosztálybeli fekete családról szól, akik jobb életre és boldog otthonra vágynak Indiana államban, miközben mindennapi gondokkal néznek szembe. A 8 részes friss évadban ismét láthatjuk a komikus álompárt, Wanda Sykes-t és Mike Epps-et.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban