A 16. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 17. héten (április 24-30.) a Bátrak földje ismétlése most is katasztrofálisan, míg A sors útvesztője hol kiemelkedően futott, hol pedig tarolt. Ismét szárnyalt a Tények, mely 18-49-ben ötször, a teljes lakosság körében pedig mind a hét este nyerni tudott. Az RTL Híradó a fiatalok körében mindössze egyszer győzött, egy alkalommal pedig döntetlent hozott konkurensével. Este a Tények Plusz hétfőn kiemelkedő, kedden közepes, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig jó számokat produkált. A Fókusz hétfőn közepesen, keddtől péntekig pedig jól ment. A közös sávjukban az RTL magazinja háromszor, a TV2 bulváros hírműsora csak egyszer tudott győzni, míg egy nap hasonló eredményeket értek el. Heti átlag tekintetében nagyjából egált szállítottak, utóbbi műsor csupán 0,2 százalékkal hozott jobban.

hirdetés

A Szerencsekerék 4. évada kiemelkedő eredménnyel nyitott. Kasza Tibor game showja kedden és pénteken kiemelkedő, szerdán jó, csütörtökön pedig közepes számokat ért el. A vetélkedő heti átlaga 10 százalékkal alacsonyabb volt, mint a 3. szezon idei közönségaránya, de önmagában még ez is remeknek számít. A produkció hétfőn, kedden és pénteken hatalmas arányban verte az RTL-es konkurenseit, szerdán és csütörtökön azonban nem sokkal. Kasza Tibor műsora minden hétköznap a legjobban teljesítő program volt és mindkét korosztályban a hét legnézettebb műsora lett, utóbbi pedig egy napi produkciótól minden nagy dolognak számít.

A Drága örökösök hétfőn, kedden és pénteken is gyengén, szerdán és csütörtökön pedig közepesen futott. Az RTL napi sorozata most is csak éppenhogy bekerült a top 10-be, az utolsó előtti helyen. Az álommeló kedden és pénteken gyenge, hétfőn, szerdán és csütörtökön pedig jó adatokat szállított. Ismét minimálisan – ezúttal 5 százalékkal – jobb heti átlagot nyújtott, mint az előző héten, ezzel pedig két hét után újra közepesnek számít a reality nézettsége. A heti toplistán a hetedik lett. Az Ütős ötös hétfőn jól, kedden közepesen, szerdán és csütörtökön pedig rosszul futott. A pénteki adás viszont kifejezetten jó számokat hozott és olyan erős volt, hogy a heti toplista harmadik helyét zsebelte be. Till Attila vetélkedője azonban háromszor is kikapott a szintén nem túl acélosan menő RTL-es realitytől. Továbbá péntek délután a Forma-1: Azeri Nagydíj – időmérő közvetítése kiemelkedően ment az M4-en.

Szombaton délután a Forma-1: Azeri Nagydíj – sprintfutam tarolt a közmédia sportcsatornáján. Este a Tények Plusz közepes, a Fókusz Plusz pedig jó számokat produkált. A mi kis falunk ugyan benézett 20 százalék alá (19,7%), de így is jól teljesített. A falus széria most is hatalmas különbséggel verte meg a TV2-n gyengélkedő Átejtve című filmet és a heti toplistán a második lett. A Csúcsformában 3 az RTL-en közepes adatokat szállított.

Vasárnap hatalmasat tarolt a Forma-1: Azeri Nagydíj, mely több hét szünet után tért vissza a képernyőre. A száguldó cirkusz futama a kora délutáni időpontja ellenére a heti toplista negyedik helyét húzta be. Este a Pepe 3. epizódja teljesen bedőlt és durván kikapott a vele szemben futó RTL-es filmtől. A 2. évad nyitórésze óta elvesztette a nézői 60 százalékát 18-49-ben, mely hatalmas esésnek számít. Már az előző héten is nagyot zuhant, de most már a 10 százalékos közönségarányt sem tudta elérni (9,5%). A TV2 heti sorozata annak ellenére, hogy a hét legjobb sávjában megy és csupán film van ellene, nem hogy a top 10-be, de még a top 20-ba sem tudott bekerülni és a heti toplistán csupán a 22. lett. Utána a Nagyfiúk szintén gyengén teljesített. Velük szemben a Nagypapa hadművelet az RTL-en viszonylag jól ment.

A heti összesítésben a TV2 1,3 százalékponttal verte meg az RTL-t, mellyel továbbra is az előbbi csatorna a nézettebb. A harmadik ismét a Mozi+ lett, ezúttal pedig a negyedik a Film+, rajtuk kívül 3 százalék felett csak a Comedy Central tudott teljesíteni. A közepes kábelcsatornák közül a legjobbak közé került a Moziverzum. Az RTL Kettő olyan gyengén teljesített, hogy az utolsó helyen éppenhogy csak nem esett ki a top 10-ből, a VIASAT3 azonban már be sem került. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: A sors útvesztői: 405 ezer (19,5%), 18-49: 90 ezer (16,9%)
RTL: Bátrak földje: 92 ezer (4,5%), 18-49: 15 ezer (3,1%)

TV2: Tények: 696 ezer (25,5%), 18-49: 165 ezer (22,9%)
RTL: Híradó: 661 ezer (24,2%), 18-49: 155 ezer (21,5%)
TV2: Tények Plusz:
 625 ezer (20,7%), 18-49: 165 ezer (20,4%)
RTL: Fókusz: 472 ezer (15,5%), 18-49: 136 ezer (16,8%)

TV2: Szerencsekerék: 742 ezer (21,5%), 18-49: 202 ezer (20,1%)
TV2: Ütős ötös: 515 ezer (19,3%), 18-49: 147 ezer (17,4%)
RTL: Drága örökösök: 492 ezer (14,1%), 18-49: 138 ezer (13,9%)
RTL: Az álommeló: 420 ezer (13,4%), 18-49: 146 ezer (15,1%)

Kedd:
TV2: A sors útvesztői: 408 ezer (20,9%), 18-49: 97 ezer (19,1%)
RTL: Bátrak földje: 84 ezer (4,4%), 18-49: 12 ezer (2,5%)
TV2: Tények:
692 ezer (26,6%), 18-49: 160 ezer (22,9%)
RTL: Híradó: 626 ezer (24%), 18-49: 156 ezer (22,3%)

TV2: Tények Plusz: 541 ezer (18,4%), 18-49: 131 ezer (15,7%)
RTL: Fókusz: 463 ezer (15,6%), 18-49: 143 ezer (17%)

TV2: Szerencsekerék: 746 ezer (21,9%), 18-49: 207 ezer (20,4%)
TV2: Ütős ötös:
522 ezer (20,2%), 18-49: 129 ezer (15,2%)
RTL: Drága örökösök: 426 ezer (12,5%), 18-49: 112 ezer (11,4%)
RTL: Az álommeló:
405 ezer (12,9%), 18-49: 126 ezer (12,6%)

Szerda:
TV2: A sors útvesztői: 396 ezer (20,6%), 18-49: 87 ezer (17,8%)
RTL: Bátrak földje: 72 ezer (3,8%), 18-49: 13 ezer (2,9%)
TV2: Tények:
643 ezer (25,8%), 18-49: 145 ezer (23,4%)
RTL: Híradó: 567 ezer (22,7%), 18-49: 131 ezer (21%)

TV2: Tények Plusz: 546 ezer (19,3%), 18-49: 139 ezer (19,4%)
RTL: Fókusz: 424 ezer (14,8%), 18-49: 136 ezer (18,7%)

TV2: Szerencsekerék: 701 ezer (20,6%), 18-49: 182 ezer (18,6%)
TV2: Ütős ötös:
510 ezer (18,1%), 18-49: 115 ezer (12,5%)
RTL: Drága örökösök: 493 ezer (14,5%), 18-49: 147 ezer (15,5%)
RTL: Az álommeló:
430 ezer (13,4%), 18-49: 147 ezer (14,6%)

Csütörtök:
TV2: A sors útvesztői: 396 ezer (22,7%), 18-49: 93 ezer (21,9%)
RTL: Bátrak földje: 77 ezer (4,6%), 18-49: 15 ezer (3,7%)
TV2: Tények:
638 ezer (27,1%), 18-49: 152 ezer (24,1%)
RTL: Híradó: 532 ezer (22,6%), 18-49: 133 ezer (21,1%)

TV2: Tények Plusz: 536 ezer (19,5%), 18-49: 126 ezer (17,4%)
RTL: Fókusz: 425 ezer (15,3%), 18-49: 140 ezer (19,1%)

TV2: Szerencsekerék: 677 ezer (20,4%), 18-49: 164 ezer (16,8%)
TV2: Ütős ötös:
469 ezer (18,1%), 18-49: 114 ezer (13%)
RTL: Drága örökösök: 445 ezer (13,7%), 18-49: 134 ezer (14,8%)
RTL: Az álommeló:
437 ezer (14%), 18-49: 157 ezer (15,7%)

Péntek:
M4: Forma-1: Azeri Nagydíj – időmérő: teljes lakosság: nincs adat, 18-49: 50 ezer (15%)

TV2: A sors útvesztői: 350 ezer (19,2%), 18-49: 73 ezer (17,4%)
RTL: Bátrak földje: 77 ezer (4,4%), 18-49: 13 ezer (3,3%)
TV2: Tények:
596 ezer (24,8%), 18-49: 125 ezer (21,1%)
RTL: Híradó: 512 ezer (21,3%), 18-49: 107 ezer (18,1%)

TV2: Tények Plusz: 573 ezer (20,8%), 18-49: 130 ezer (18,2%)
RTL: Fókusz: 398 ezer (14,2%), 18-49: 133 ezer (18,3%)

TV2: Szerencsekerék: 713 ezer (21,4%), 18-49: 197 ezer (20,4%)
TV2: Ütős ötös:
519 ezer (18,6%), 18-49: 175 ezer (18,4%)
RTL: Drága örökösök: 429 ezer (13%), 18-49: 126 ezer (13,7%)
RTL: Az álommeló:
413 ezer (12,7%), 18-49: 147 ezer (14,3%)

Szombat:
M4: Forma-1: Azeri Nagydíj – sprintfutam: 291 ezer (16,2%), 18-49: 110 ezer (20,7%)

TV2: Tények: 536 ezer (21,9%), 18-49: 104 ezer (16,7%)
RTL: Híradó: 521 ezer (21,1%), 18-49: 148 ezer (23,6%)

TV2: Tények Plusz: 399 ezer (14,8%), 18-49: 87 ezer (12,6%)
TV2: Átejtve (film): 264 ezer (8,6%), 18-49: 81 ezer (8,8%)
TV2: James Bond: Spectre (film): 93 ezer (6%), 18-49: 37 ezer (6,2%)
RTL: Fókusz Plusz: 376 ezer (13,6%), 18-49: 121 ezer (16,8%)
RTL: A mi kis falunk 7×12: 564 ezer (17,6%), 18-49: 183 ezer (19,7%)
RTL: Csúcsformában 3 (film): 285 ezer (11,1%), 18-49: 119 ezer (13,4%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Azeri Nagydíj: 450 ezer (24,5%), 18-49: 168 ezer (29,3%) (felvezetés nélkül)

TV2: Tények: 592 ezer (22,4%), 18-49: 121 ezer (17,8%)
RTL: Híradó: 510 ezer (19,2%), 18-49: 114 ezer (16,7%)

TV2: Pepe 2×03: 275 ezer (9,4%), 18-49: 75 ezer (9,5%)
TV2: Nagyfiúk (film): 245 ezer (7,4%), 18-49: 98 ezer (9,8%)
TV2: Nagyfater elszabadul (film): 199 ezer (9%), 18-49: 113 ezer (14%)
RTL: Nagypapa hadművelet (film): 346 ezer (10,8%), 18-49: 131 ezer (14,4%)
RTL: Szia, Életem! (film): 211 ezer (8,1%), 18-49: 90 ezer (10%)

 

 

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban