2025 utolsó napján megszűnt 10 csatorna Magyarországon, többek között a Comedy Central és a Paramount Network is. Pár napja kiderült, hogy két újabb tévéadó és egy rádió búcsúzik el a nézőktől, hallgatóktól. A TV Szentendre 17 év, a TV Budakalász 21 év, a Rádió Szentendre pedig 15 év után szűnik meg – szúrta ki a Media1. Mindhárom a Szentendrei Médiaközpont részeként működött.

A médiumok csapatai közös közleményben köszöntek el a nézőktől és hallgatóktól.

„Ez az időszak sokkal több volt számunkra, mint műsorkészítés. Együtt éltük meg térségünk fontos eseményeit, megismerhettük az itt élő emberek történeteit, sikereit, értékeit és mindennapjait. Őszinte hálával köszönjük nézőinknek és hallgatóinknak a bizalmat, a figyelmet és a szeretetet. Köszönettel tartozunk valamennyi munkatársunknak, riportereinknek, szerkesztőinknek, operatőreinknek, technikusainknak, valamint partnereinknek, interjúalanyainknak és támogatóinknak, akik nélkül ez az út nem valósulhatott volna meg. Megtiszteltetés volt szolgálni Szentendre és Budakalász közösségét, hírt adni a települések életéről, és részesei lenni a helyi történéseknek. Most egy fejezet lezárul, de bízunk benne, hogy az elmúlt évek emlékei és az általunk készített műsorok tovább élnek Önökben. Köszönjük, hogy ennyi éven át velünk tartottak.”

– olvasható a TV Szentendre, a TV Budakalász és a Rádió Szentendre Facebook-oldalain.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra