A 15. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 16. héten (április 13. – április 19.) húsvét hétfőn közepesen ment a Tények Plusz és tarolt a Fókusz. Az Exatlon Hungary csak közepesen teljesített és ki is kapott a kiemelkedő nézettséggel futó RTL-es Bosszúállók: Végtelen háború című filmtől. Az RTL a sorozatos csatornáján ismét A mi kis falunk maratont tartott, ezúttal a második évadával. A vetítés megint olyan jól sikerült, hogy délután a Cool volt a legnézettebb csatorna, de este is jól ment, ezalatt a tévéadó a harmadik legnézettebb lett, sőt volt olyan pillanat is, amikor a TV2-t is beérte.

A hétköznap (kedd-péntek) délutáni Barátok közt kedden, csütörtökön és pénteken jól ment, szerdán pedig kiemelkedő adatokat szállított. Péntek kivételével a többi nap legyőzte a TV2-s Remények földjét. Hatalmasat ment az RTL Híradó, mely 18-49-ben minden nap hatalmas fölénnyel verte el a Tényeket és ugyan kisebb előnnyel, de a teljes lakosság körében is minden nap győzni tudott. Az RTL hírműsorának keddi adása a fiataloknál 25 százalék feletti közönségarányt produkált, mellyel a heti toplista második helyét húzta be, összlakosságban pedig 1 millióval a hét legnézettebb műsora lett.

A Tények Plusz kedden és csütörtökön jól, szerdán közepesen, míg pénteken kiemelkedően hozott, de csak az utóbbi nap tudta megelőzni az RTL magazinját. A Fókusz kedden, szerdán és csütörtökön tarolt, míg pénteken “csak” jól teljesített. Kedden és szerdán a TV2 realityjét simán legyőzte, csütörtökön és pénteken egy műsorváltozást követően már Palik László sportműsora ment vele szemben, melyet előbbi napon nagyobb különbséggel, utóbbin viszont épphogy csak megvert. Az említett #maradjotthon kedden még csak gyengén futott, de szerdán, az utolsó kora esti időpontjában már bezuhant a nézettsége, majd a közönségaránya a csütörtökön és pénteken késő este sem tudott a lélektani 10 százalék fölé emelkedni. A hét utolsó napján viszont a nagyon gyenge adatokat produkáló késő esti Barátok köztöt legalább legyőzte.

Az Exatlon Hungary kedden, csütörtökön és pénteken jól teljesített, míg szerdán csak közepesen. A Drága örökösök kedden, szerdán és pénteken tarolt, míg csütörtökön elképesztően magas számokat szállított. A napi falus sorozat most is minden hétköznap a legjobban teljesítő műsor lett. Sőt 18-49-ben a csütörtöki epizódjával a hét legnézettebbje lett, teljes lakosság körében pedig a szerdai részével a heti toplista második helyét zsebelte be. A fiataloknál a múlt heti rekord átlagos közönségarányt is felül tudta múlni, ami egészen elképesztő eredmény. Az örökösöknek 3. évadának ráadásul nem is ez volt az utolsó hete, hanem csak az utolsó előtti. A Bátrak földje hétfőn és kedden gyengén, míg szerdán és csütörtökön közepesen ment és minden nap kikapott a TV2 sportrealityjétől.

hirdetés

Szombaton a Fókusz Plusz szépen, míg a Tények Plusz rosszul hozott. Utána a Made in Karantén ugyan nem remekelt úgy, mint egy héttel ezelőtt A Tanár, de ennek ellenére jól kezdett és a fiataloknál a heti toplista 5. helyén végzett. A Mellékhatás a gyengébb felvezetés ellenére is alig vesztett nézőt és a harmadik epizódja is szépen hozott. A velük szemben látható Csatahajó című TV2-s film közepesen teljesített és kikapott a két RTL-es ellenfeleitől.

Vasárnap a Neked énekelek című TV2-s gálaműsor nagyon gyenge nézettséget produkált. A különkiadás ellenére 18-49-ben nem hogy a toplista első tíz helye közé nem került be (pedig a top 3-ban illett volna lennie), hanem csak a tizenötödik lett. Vele szemben a Maradj haza magadnak! és a Segítség! Itthon vagyok! viszonylag jól kezdtek. Utánuk viszont A hihetetlen család című filmmel az RTL Klub is bezuhant.

A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) 2,7 százalékponttal jobb eredményeket hozott, mint a TV2, így az előbbi csatorna viszonylag kényelmes előnnyel nyert. Az M1 közönségaránya az elmúlt hetekben folyamatosan esett vissza és most először ki is esett a top 10-ből. Bekerült viszont a Paramount Channel, mely mostanában Star Wars hétvégéket tart. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben 18-49-es adatokat elemeztünk, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
Cool: A mi kis falunk – 18 óra (ism.): 261 ezer (6,4%), 18-49: 120 ezer (8,6%)
TV2: Tények: 765 ezer (18,9%), 18-49: 192 ezer (13,9%)
RTL: Híradó: 899 ezer (22,1%), 18-49: 302 ezer (21,6%)

Cool: A mi kis falunk – 19 óra (ism.): 323 ezer (9,3%), 18-49: 152 ezer (9,5%)
TV2: Tények Plusz: 721 ezer (16,8%), 18-49: 188 ezer (12,4%)
RTL: Fókusz: 830 ezer (19,4%), 18-49: 312 ezer (20,5%)

Cool: A mi kis falunk – 20 óra (ism.):: 329 ezer (7,4%), 18-49: 185 ezer (9,9%)
Cool: A mi kis falunk – 21 óra (ism.): 352 ezer (7,5%), 18-49: 182 ezer (9,6%)
TV2: Exatlon Hungary: 651 ezer (13,9%), 18-49: 241 ezer (13,1%)
RTL: Bosszúállók: Végtelen háború (film): 480 ezer (10,2%), 18-49: 306 ezer (16,7%)

Cool: A mi kis falunk – 22 óra (ism.):: 293 ezer (8,2%), 18-49: 293 ezer (8,2%)
TV2: Deadpool (film): 172 ezer (7,2%), 18-49: 99 ezer (9,2%)
RTL: Jupiter felemelkedése (film): 223 ezer (8,5%), 18-49: 160 ezer (13,9%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 456 ezer (14,1%), 18-49: 89 ezer (8,8%)
RTL: Barátok közt: 429 ezer (12,9%), 18-49: 97 ezer (9,3%)
TV2: Tények: 795 ezer (20,3%), 18-49: 180 ezer (14,2%)
RTL: Híradó: 1,010 millió (25,8%), 18-49: 327 ezer (25,8%)

TV2: Tények Plusz: 749 ezer (18,5%), 18-49: 206 ezer (15,3%)
TV2: #maradjotthon: 472 ezer (10,6%), 18-49: 177 ezer (11,5%)
RTL: Fókusz: 854 ezer (20%), 18-49: 295 ezer (20,3%)

TV2: Exatlon Hungary: 603 ezer (14,1%), 18-49: 225 ezer (14%)
RTL: Drága örökösök: 941 ezer (19,8%), 18-49: 343 ezer (20%)
RTL: Bátrak földje: 606 ezer (14,2%), 18-49: 191 ezer (11,7%)
RTL: Barátok közt (ism.): 241 ezer (7,3%), 18-49: 72 ezer (5,4%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 440 ezer (15,8%), 18-49: 74 ezer (9,2%)
RTL: Barátok közt: 399 ezer (13,9%), 18-49: 98 ezer (11,9%)
TV2: Tények: 755 ezer (21,5%), 18-49: 149 ezer (14,3%)
RTL: Híradó: 940 ezer (26,8%), 18-49: 258 ezer (24,7%)

TV2: Tények Plusz: 667 ezer (17,5%), 18-49: 155 ezer (12,8%)
TV2: #maradjotthon: 387 ezer (9%), 18-49: 114 ezer (8%)
RTL: Fókusz: 793 ezer (19,3%), 18-49: 269 ezer (20,2%)

TV2: Exatlon Hungary: 586 ezer (13,6%), 18-49: 208 ezer (13,2%)
RTL: Drága örökösök: 943 ezer (20%), 18-49: 322 ezer (19,3%)
RTL: Bátrak földje: 602 ezer (14,1%), 18-49: 193 ezer (12,2%)
RTL: Barátok közt (ism.): 239 ezer (7%), 18-49: 81 ezer (6,1%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 446 ezer (16,7%), 18-49: 89 ezer (8,8%)
RTL: Barátok közt: 349 ezer (12,7%), 18-49: 97 ezer (9,3%)
TV2: Tények: 735 ezer (22,5%), 18-49: 180 ezer (14,2%)
RTL: Híradó: 827 ezer (25,3%), 18-49: 327 ezer (25,8%)

TV2: Tények Plusz: 689 ezer (19,3%), 18-49: 206 ezer (15,3%)
TV2: Exatlon Hungary: 605 ezer (13,7%), 18-49: 237 ezer (15,3%)
RTL: Fókusz: 724 ezer (18,6%), 18-49: 249 ezer (20,3%)
RTL: Drága örökösök: 942 ezer (20,4%), 18-49: 351 ezer (21,4%)
RTL: Bátrak földje: 609 ezer (14,6%), 18-49: 217 ezer (13,5%)

TV2: #maradjotthon: 264 ezer (7,9%), 18-49: 106 ezer (7,9%)
RTL: Barátok közt: (ism.): 272 ezer (8,4%), 18-49: 103 ezer (8%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 438 ezer (17,7%), 18-49: 66 ezer (9,4%)
RTL: Barátok közt: 310 ezer (12,1%), 18-49: 69 ezer (9,6%)
TV2: Tények: 682 ezer (22,2%), 18-49: 139 ezer (15,7%)
RTL: Híradó: 754 ezer (24,5%), 18-49: 202 ezer (22,8%)

TV2: Tények Plusz: 682 ezer (22,2%), 18-49: 179 ezer (17,3%)
TV2: Exatlon Hungary: 613 ezer (14,3%), 18-49: 234 ezer (15,4%)
RTL: Fókusz: 646 ezer (17,3%), 18-49: 193 ezer (16,7%)
RTL: Drága örökösök: 873 ezer (19,6%), 18-49: 313 ezer (19,8%)
RTL: Bátrak földje: 634 ezer (14,9%), 18-49: 230 ezer (13,8%)

TV2: #maradjotthon: 295 ezer (8,5%), 18-49: 131 ezer (9%)
RTL: Barátok közt: (ism.): 322 ezer (9,7%), 18-49: 126 ezer (9,1%)

Szombat:
Duna: Szerencseszombat: 285 ezer (8%), 18-49: 24 ezer (2,2%)
TV2: Tények: 587 ezer (18,8%), 18-49: 105 ezer (10,7%)
RTL: Híradó: 775 ezer (24,6%), 18-49: 209 ezer (21%)

TV2: Tények Plusz: 385 ezer (10,5%), 18-49: 89 ezer (7,6%)
RTL: Fókusz Plusz: 538 ezer (14,2%), 18-49: 180 ezer (14,8%)

TV2: Csatahajó (film): 307 ezer (7,1%), 18-49: 155 ezer (9,6%)
TV2: 22 Jump Street – A túlkoros osztag (film): 111 ezer (4,9%), 18-49: 62 ezer (6,3%)
RTL: Made in Karantén: 671 ezer (15,2%), 18-49: 260 ezer (16,7%)
RTL: Mellékhatás (1×03): 595 ezer (13,4%), 18-49: 253 ezer (14,8%)
RTL: Vissza hozzád (film): 377 ezer (12,3%), 18-49: 180 ezer (13,8%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 849 ezer (20,5%), 18-49: 199 ezer (13,7%)
RTL: Híradó: 937 ezer (22,6%), 18-49: 325 ezer (22,3%)

TV2: Neked énekelek: 587 ezer (13%), 18-49: 182 ezer (10,8%)
RTL: Maradj haza magadnak!: 618 ezer (13,9%), 18-49: 272 ezer (17,2%)
RTL: Segítség! Itthon vagyok! (1×01): 545 ezer (11,7%), 18-49: 256 ezer (15,5%)
RTL: A hihetetlen család (film): 333 ezer (7,3%), 18-49: 189 ezer (11%)

TV2: Valami Amerika 3. (film): 194 ezer (8%), 18-49: 99 ezer (9,5%)
RTL: A specialista (film): 185 ezer (6,6%), 18-49: 79 ezer (6,7%)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része