December elején itt írtunk, arról, hogy az mtv után a Duna TV folytatná 2010-ben a Tűzvonalbant. A hír most már hivatalos, be is rendelt a Duna TV 12 epizódot a 4. évadból. A forgatások leghamarabb tavasszal indulhatnak, így akár már ősszel megérkezhet a folytatás.
Stohl András a sorozat főszereplője ma jelentette be, hogy kilép a Reggeliből, mostantól a színházi szerepekre és a Tűzvonalban forgatásokra akar koncentrálni. Úgy látszik tényleg minden adott a folytatásra, én pedig alig várom az új epizódokat.

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára