Az 1990 és 2000 között forgatót nagy sikerű tinisorozatot, a Beverly Hills 90210-et 2008 szeptember 2-tól folytatta a CW amerikai csatorna. A sorozat elején több olyan szereplő is szerepel aki a régi gárdából való. A új sorozat 90210 néven siker lett, így nem is csoda, hogy őszre berendelték a 2. évadját. Mint pár napja írtuk, június 26-án pénteken Magyarországon elsőként a TV2-n elindul a 90210. A csatorna már elkészítette az első ajánlóját, mely itt nézhető meg.
A sorozat hivatalos ismertetője: A régi Beverly Hills-i tini-sorozat a mai időkre adaptálva. Harry Wilson a családjával együtt Kansasből visszaköltözik Beverly Hillsbe, és ő lesz a gimnázium új igazgatója. Édesanyjánál, Tabithánál laknak, aki régen híres színésznő volt, mostanra azonban alkoholbeteggé vált. Harry felesége Debbie, a lányuk pedig Annie, és van egy örökbefogadott fiuk is, Dixon. A két gyereknek komolyan meg kell küzdenie a beilleszkedés nehézségeivel. Annie először összebarátkozik az iskola ügyeletes sztárjával, Naomival, de a barátságuk tiszavirág-életűnek bizonyul, majd Silverrel lesznek jóban, később pedig feltűnik Ethan is, akit a lány már ismer egy régi nyárból. Annie számára veszélyes aknamezőnek bizonyulnak az új iskola első napjai. Persze Dixon sem jár sokkal jobban, amikor kínos bonyodalmakba keveredik. Majd ő is szerez egy jó cimborát, Navidot, az iskola médiaguruját. Később aztán Harry után nyúl a múlt. Nem elég, hogy olyan fegyelmi ügyekkel szembesül, amelyben vagy egyik, vagy másik gyermeke érintve van, tinédzserkori szerelme, Naomi anyja, Tracy is üldözni kezdi. Kiderül, hogy kettejüknek van egy közös fiuk, akit annak idején Tracy örökbeadott.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

hirdetés