A Nagy Duett 2011-ben debütált a TV2-n és olyan népszerűvé vált, hogy eddig 6 évad volt belőle látható. A TV2 Csoport októberben jelentette be, hogy idén tavasszal visszatér a nagyszabású showműsor immár a hetedik szezonjával. A celebes-éneklős produkció 2018 első felében volt utoljára látható, így három év után került volna újra képernyőre. A SorozatWiki információi szerint azonban a következő hónapokban mégsem készítik el a A Nagy Duettet.

„Amikor tavaly, a Big Picture idején bejelentettük A Nagy Duett új évadát, még nem tudtuk, hogy újabb korlátozó intézkedések lépnek életbe a járvány elleni védekezés részeként. A koronavírus harmadik hulláma miatt bevezetett szigorítások így minket is változtatásra sarkalltak, az említett műsor valóban nem kerül képernyőre idén tavasszal. A nézettségi eredményeink hálistennek azt mutatják, hogy A Nagy Duett nélkül is működik a tavaszi programstruktúránk, de természetesen amint a körülmények adottak lesznek, újra elkészítjük a nézők egyik kedvenc showműsorát” – válaszolta a TV2 Csoport Sajtóosztálya a SorozatWikinek.

Bemutatjuk az HBO Max legfontosabb októberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy mikor indul az RTL vadonatúj bírósági realityje

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)

Visszatérő reality és sztárokkal teli thrillersorozat - holnaptól új esti műsorrend a TV2-n

A TV2 egyik realityje napokon belül egy másik csatornán folytatódik
