Craig Mazin karrierje nagy részében olyan vígjátékokon dolgozott, mint a Horrorra akadva 3. és 4. része, valamint a Másnaposok filmek. 2019-ben éppen ezért döbbent meg mindenki, amikor a kreatív szakember egy olyan sokkoló szériával jelentkezett, mint a Csernobil. Az HBO produkciója olyan embereket is leültetett a képernyők elé, akik az elmúlt években egyaltalán nem néztek sorozatokat, és heteken keresztül mindenki erről beszélt. Márciusban számoltunk be róla, hogy az alkotó ismét az HBO-n jelentkezhet, ezúttal a The Last of Us című, Playstationre megjelent vírusos sorozat adaptációjával.

A Variety írta meg, hogy miután márciusban elkezdték fejleszteni, most berendelték a produkció első évadát. A történet egy posztapokaliptikus Amerikában játszódik, ahol vírus söpört végig az emberiségen. A túlélők romok között, rossz állapotban tengődnek, miközben zombivá alakult embertársaikkal is meg kell küzdeniük. A főszerepben egy Joel nevű férfi áll, aki egy különös lányt kísér egyik partról a másikra, a túlélésük pedig a világ jövője szempontjából is fontosnak bizonyul. Az amerikai lap cikkéből egyelőre nem derült ki, hogy hány részre szól a berendelés, de a játékok és a posztapokaliptikus műfaj rajongóinak jó hír, hogy biztosan jön a produkció.

Premierözön a Netflixen: 24 film kerül fel szeptemberben a streaming szolgáltatóra

Premierözön a Netflixen: 23 új sorozat vagy friss évad érkezik szeptemberben

Ezúttal három színész csatlakozott Az Árulók új évadához

8 év után távozik a Fókusz egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

3 év után távozik Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment programigazgatója