A Solo: Egy Star Wars-történet mozis bukása után a Disney bejelentette, hogy a The Mandalorian sikerének is köszönhetően a jövőben inkább tévésorozatokra koncentrálnak. Ennek részeként kezdték fejleszteni a mindössze 1 évadosra tervezett Obi-Wan Kenobi szériát, mely arról szólhat majd, hogy a jedi-mester hogyan élte meg a Birodalom felemelkedését és rendje bukását. A széria 2020 elején már előkészületi fázisban volt, de mivel a stúdió vezetői nem voltak elégedettek az első forgatókönyvekkel, hazaküldték a stábot és új írót kerestek. Nemrég még arról írt az amerikai sajtó, hogy az Obi-Wan Kenobi sorozat forgatása már idén szeptemberben elkezdődhet. A főszereplő, Ewan McGregor azonban friss interjújában rossz hírt közölt a rajongókkal.

“Izgatott vagyok, hogy visszatérhetek és ismét eljátszhatom Obi-Want. Jövő márciusban kezdjük el forgatni a sorozatot. Az előzményfilmek munkálatai alatt azon gondolkoztam, hogy a karaktert eredetileg alakító Alec Guinness hogyan játszaná el ezeket a jeleneteket. Rengeteg filmjét megnéztem emiatt, amelyekben ő is fiatalabb volt még. Nagyszerű élmény volt olyan munkáit felfedezni, amikről nem is hallottam korábban. Most már jóval idősebb vagyok én is, így komoly kihívás lesz előttem, hogy felérjek ahhoz a szinthez, amit az Egy új reményben produkált. Soha nem találkoztam személyesen Alec Guinness-szel, amit nagyon sajnálok, de a filmjeit látva megszerettem őt” – mondta a színész Graham Norton talkshow-jában.

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

hirdetés