A 26. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 27. héten (június 29. – július 5.) feljött a Tények és 18-49-ben ötször, a teljes lakosság körében pedig hatszor is legyőzte az RTL Híradót. A Tények Plusz hétfőn tarolt, kedden, szerdán és csütörtökön közepesen ment, míg pénteken jó számokat hozott. Szerda kivételével pedig a közös idősávjukban 4 napon is megelőzte az RTL magazinját. A Fókusz hétfőn és kedden közepes, a hét további három napján pedig gyenge adatokat produkált. A műsor azonban, ha a TV2 bulváros hírműsorával nem is bírt, Stohl András vetélkedőjének ismétlését minden nap legyőzte.

A keddtől régi részekre váltó A Piramis hét elején “csak” rossz nézettséggel futott, míg csütörtökön és pénteken már kifejezetten gyenge adatokat hozott. A gameshow azonban még így is minden nap legyőzte Berényiéket. A Barátok közt minden nap szörnyű számokat produkált és két hét után újabb negatív rekordot döntött. Ezen kívül most fordult elő olyan először, hogy minden alkalommal 10 százalék alatti közönségarányt szállított, sőt a heti átlagban még a 8 százalékot sem tudta teljesíteni. Ilyen eredmények mellett még érthetőbb, hogy a csatorna miért teszi át egy új időpontba a sorozatot.

A Ninja Warrior Hungary ismétlése kedden közepesen, a többi napon gyengén futott, de így is a legtöbbször legyőzte az RTL-es ellenfeleit. Hétfőn a Cápák között közepesen ment és 18-49-ben a nyolcadik legnézettebb műsor lett. Keddtől péntekig a Jófiúk régi epizódjai alatt megint teljesen bedőlt az RTL Klub és minden nap a kábelcsatornák szintjére süllyedt. Késő este a Gyilkos lelkek, a Magnum, a Négy esküvő, egy temetés, a Doktor Murphy és a Különben dühbe jövök egyaránt katasztrofálisan teljesített. Az RTL Klub és a TV2 halovány teljesítményének köszönhetően hétfőn, kedden és szerdán is remekelt egy-egy Film+-os mozi.

Szombaton a Tények Plusz szörnyű számokkal futott, de ez igaz az este legtöbb RTL Klubos és TV2-s filmjére. Egyedül a Aladdin című RTL Klubos mozi hozott értékelhető adatokat. Kiemelkedően ment viszont a Wonder Woman a Film+-on és a Deadpool a Mozi+-on. 21 óra után mindkét filmcsatornás alkotás megelőzte az RTL Klub és a TV2 filmjét.

hirdetés

Vasárnap délután nagyot tarolt a Forma-1 Osztrák Nagydíja az M4 Sporton, mely felvezetés nélkül a fiatalok körében a hét legnézettebb műsora lett. A háromnegyed év után különleges körülmények között visszatérő esemény 18-49-ben majdnem 22 százalékos közönségaránnyal hasított és közel 200 ezren követték. Este a Cobra 11 gyengén futott, a TV2 és az RTL Klub filmjei közül pedig az összes 10 százalék alatt maradt. A Film+ által vetített Utazás a rejtélyes szigetre című mozi viszont remekelt. A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) 1,1 százalékponttal rosszabb eredményt hozott, mint a TV2, így utóbbi csatorna már sok hete veri az RTL-t. (Minden esetben 18-49-es adatokat elemeztünk, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Tények: 740 ezer (24,1%), 18-49: 163 ezer (17,9%)
RTL: Híradó: 636 ezer (20,7%), 18-49: 162 ezer (17,8%)

Film+: Vírus (film): 176 ezer (5,5%), 18-49: 93 ezer (7,1%)
TV2: Tények Plusz: 644 ezer (19,3%), 18-49: 179 ezer (17,2%)
TV2: A Piramis: 512 ezer (12,8%), 18-49: 155 ezer (11%)
TV2: Ninja Warrior Hungary (ism.): 298 ezer (8,9%), 18-49: 105 ezer (7,8%)
RTL: Fókusz: 487 ezer (13,9%), 18-49: 150 ezer (13,2%)
RTL: Barátok közt: 499 ezer (12,1%), 18-49: 117 ezer (8,2%)
RTL: Cápák közt: 323 ezer (8,6%), 18-49: 135 ezer (9,3%)
RTL: Gyilkos lelkek: 132 ezer (5,1%), 18-49: 62 ezer (5,6%)

Kedd:
TV2: Tények: 625 ezer (23%), 18-49: 103 ezer (13%)
RTL: Híradó: 570 ezer (20,9%), 18-49: 123 ezer (15,4%)

Film+: Törvényre törve (film): 250 ezer (7%), 18-49: 113 ezer (8,4%)
TV2: Tények Plusz: 551 ezer (18,6%), 18-49: 124 ezer (13,5%)
TV2: A Piramis: 527 ezer (14,1%), 18-49: 150 ezer (11,9%)
TV2: Ninja Warrior Hungary (ism.): 383 ezer (11,3%), 18-49: 140 ezer (10,6%)
RTL: Fókusz: 436 ezer (13,6%), 18-49: 133 ezer (13%)
RTL: Barátok közt: 440 ezer (11,6%), 18-49: 104 ezer (8,2%)
RTL: Jófiúk (ism.): 198 ezer (5,2%), 18-49: 73 ezer (5,3%)
RTL: Magnum (2×04): 165 ezer (5,3%), 18-49: 74 ezer (5,9%)

Szerda:
TV2: Tények: 656 ezer (24,9%), 18-49: 113 ezer (15,6%)
RTL: Híradó: 535 ezer (20,3%), 18-49: 111 ezer (15,4%)

Film+: Bérgyilkosok (film): 160 ezer (5,1%), 18-49: 103 ezer (8,6%)
TV2: Tények Plusz: 569 ezer (20,1%), 18-49: 103 ezer (12,2%)
TV2: A Piramis: 492 ezer (13,6%), 18-49: 128 ezer (10,8%)
TV2: Ninja Warrior Hungary (ism.): 340 ezer (10,4%), 18-49: 113 ezer (9,2%)
RTL: Fókusz: 414 ezer (13,7%), 18-49: 103 ezer (11,2%)
RTL: Barátok közt: 464 ezer (12,6%), 18-49: 89 ezer (7,5%)
RTL: Jófiúk (ism.): 194 ezer (5,2%), 18-49: 67 ezer (5,1%)
RTL: Négy esküvő, egy temetés (1×07): 111 ezer (3,9%), 18-49: 42 ezer (3,8%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 645 ezer (24,6%), 18-49: 103 ezer (13,3%)
RTL: Híradó: 504 ezer (19,3%), 18-49: 101 ezer (13%)

TV2: Tények Plusz: 570 ezer (19,8%), 18-49: 114 ezer (13,1%)
TV2: A Piramis: 459 ezer (12,9%), 18-49: 107 ezer (8,9%)
TV2: Ninja Warrior Hungary (ism.): 264 ezer (8,6%), 18-49: 79 ezer (6,3%)
RTL: Fókusz: 403 ezer (13,2%), 18-49: 107 ezer (11,4%)
RTL: Barátok közt: 452 ezer (12,4%), 18-49: 102 ezer (8,4%)
RTL: Jófiúk (ism.): 216 ezer (6%), 18-49: 82 ezer (6,1%)
RTL: Doktor Murphy (3×04): 151 ezer (5,1%), 18-49: 52 ezer (4,2%)

Péntek:
TV2: Tények: 650 ezer (23,6%), 18-49: 109 ezer (14,1%)
RTL: Híradó: 511 ezer (18,6%), 18-49: 104 ezer (13,5%)

TV2: Tények Plusz: 608 ezer (20%), 18-49: 129 ezer (14,7%)
TV2: A Piramis: 494 ezer (13,6%), 18-49: 104 ezer (8,9%)
TV2: Ninja Warrior Hungary (ism.): 299 ezer (9,1%), 18-49: 93 ezer (7,5%)
RTL: Fókusz: 392 ezer (12,3%), 18-49: 96 ezer (10,3%)
RTL: Barátok közt: 394 ezer (10,7%), 18-49: 87 ezer (7,4%)
RTL: Jófiúk (ism.): 193 ezer (5,2%), 18-49: 62 ezer (4,8%)
RTL: Különben dühbe jövök (1×11): 166 ezer (5,1%), 18-49: 60 ezer (4,9%)

Szombat:
Duna: Szerencseszombat: 245 ezer (8,5%), 18-49: 25 ezer (2,9%)
Film+: Wonder Woman (film): 174 ezer (5%), 18-49: 119 ezer (8,5%)
Mozi+: Deadpool (film): 186 ezer (5,2%), 18-49: 111 ezer (8%)
TV2: Tények: 496 ezer (18,3%), 18-49: 98 ezer (11,1%)
TV2: Tények Plusz: 332 ezer (11,4%), 18-49: 60 ezer (6,7%)
TV2: A múmia visszatér – A sárkánycsászár sírja (film): 181 ezer (5,2%), 18-49: 79 ezer (6,4%)
TV2: Még drágább az életed! (film): 150 ezer (7,1%), 18-49: 86 ezer (8,8%)
RTL: Híradó: 459 ezer (16,9%), 18-49: 75 ezer (8,6%)
RTL: Aladdin (film): 236 ezer (7,6%), 18-49: 98 ezer (10%)
RTL: Londoni csapás (film): 189 ezer (5,7%), 18-49: 88 ezer (6,7%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Osztrák Nagydíj:
Felvezetéssel: 318 ezer (13,1%), 18-49: 132 ezer (15,2%)
Felvezetés nélkül (15-17 óra között): teljes lakosság: nincs adat 18-49: 198 ezer (21,7%)

TV2: Tények: 588 ezer (19,7%), 18-49: 91 ezer (9,9%)
RTL: Híradó: 594 ezer (19,8%), 18-49: 140 ezer (15,2%)

Film+: Utazás a rejtélyes szigetre (film): 248 ezer (6,9%), 18-49: 125 ezer (9,1%)
TV2: 2012 (film): 272 ezer (7,6%), 18-49: 102 ezer (8,3%)
RTL: Cobra 11 (23×04): 300 ezer (9,2%), 18-49: 99 ezer (9,3%)
RTL: Vasököl (film): 240 ezer (6,6%), 18-49: 126 ezer (9,6%)

TV2: Django elszabadul (film): 116 ezer (6,8%), 18-49: 48 ezer (6,4%)
RTL: A specialista (film): 122 ezer (6,4%), 18-49: 65 ezer (7,7%)

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd