2018 októberében két vadonatúj magyar sorozatot jelentett be az RTL Magyarország, melyekből az első, az Alvilág már tavaly februárban elindult. A Mellékhatás is 2019 első felében érkezett volna, de végül nem került képernyőre. Pár napja Kolosi Péter a SorozozatWikinek adott interjújában árulta el, hogy az új hazai széria végül idén tavasszal érkezik, most pedig a pontos kezdési időpontról is lehullt a lepel.

A Mellékhatás premierje április 4-én lesz az RTL Klubon. Azt, hogy hány órakor, még nem tudni, de mivel ez a dátum szombatra esik, így várhatóan ezen a napon lesz majd sugározva az új sorozat első évada. A produkció témája a béranya program, a történet középpontjában pedig egy meddő család áll. A sorozat rendezője az egyik legelismertebb szakember, Kovács Dániel Richárd, aki egyedül rendezte a Válótársak és A Tanár első évadait, sőt a későbbi szezonokat is ő felügyelte. A kreatív producer az RTL heti sorozatáért is felelős Herman Péter, az író a Válótársakon is dolgozó Gasztonyi Kálmán. A főbb szereplőket Nagy Zsolt, Adorjáni Bálint, Tenki Réka, Borbély Alexandra és Sztarenki Dóra alakítják.

Kiderült, hogy kik döntenek az idei magyar Oscar-nevezésről

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Négynapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján