Eddig is sejteni lehetett, hogy a Stranger Things a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata, most azonban az online videotár hivatalos bejelentést is tett ezzel kapcsolatban. A cég közleményéből kiderül, hogy a misztikus, kisvárosban játszódó produkció 3. szezonját több, mint 64 millióan nézték meg világszerte a július 4-ei premiert követő egy hónapban. Nem ez az egyetlen rekord, amelyet a 80-as években játszódó széria megdöntött. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a legutóbbi etap premierjét követő első négy napban több, mint 40,7 millió előfizető indította el az új részeket.

A Stranger Things népszerűsége tehát óriási, nem csoda tehát, hogy szeptember végén a Netflix bejelentette, biztosan érkezik a 4. évad is.

November végén új nagyszabású showműsor indul a Dunán

12 celebbel érkezik A nemzet hülyéje című új műsor az RTL-re

Búcsúzik a TV2 magyar thrillersorozata

Zsolt Péter is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Megvan, kik nyerték a Most Wanted testvérműsorát, A visszavágót

Az ATV bejelentette, hogy ki lesz Rónai Egon után az Egyenes beszéd új műsorvezetője