A Dunán 2015-ben indult Divinyi Réka és Goda Krisztina közös sorozata, a Csak színház és más semmi. A széria, mely egy színház kulisszái mögé kalauzolja a nézőket, idén jelentkezik a negyedik évadával. Korábban a SorozatWiki számolt be elsőként arról, hogy a Csak színház és más semmi negyedik etapja a korábbi hat helyett nyolc részből áll majd. A produkció oldalunknak emellett elárulta azt is, hogy visszatér az egyik korábbi főszereplő, Mikecz Estilla, valamint hogy a forgatás helyszínéül szolgáló Thália Színház felújítási munkálatai miatt az íróknak új ötletet kellett kidolgozniuk.

A Csak színház és más semmi új részeinek forgatása 2018 szeptemberében ért véget, a készítők pedig a Facebookon közzétett bejegyzésben árulták el, hogy a negyedik évaddal befejeződik a sorozat. Az új szezon indulásának dátumát ma közleményben ismertette az MTVA. A Csak színház és más semmi március 2-án 19:30-kor tér vissza a Dunára, és szombat esténként jelentkezik majd új epizódokkal. Az új évad története számtalan izgalmat tartogat a nézőknek: felújítják a Komédiás Színház épületét, a társulat új helyre költözik, egy új zenés darab bemutatójára készülnek, Petra, a dramaturg pedig egy olyan regényen dolgozik, melyben lerántja a leplet a színház titkos és kínos történetéről.

A főbb szerepekben Szávai Viktóriát, Bánsági Ildikót, Szervét Tibort, Ember Márkot, Mikecz Estillát, Klem Viktort, Réti Nórát, Mentes Júliát, Tóth Esztert, Márton Andrást, Csernák Jánost, Pálfi Katát, Udvarias Annát, a további szerepekben mások mellett Schell Juditot, Csányi Sándort, Sipos Verát, Fesztbaum Bélát, Hábermann Líviát, Jordán Adélt, Kovács Lehelt, Urbanovics Krisztinát láthatják a nézők március 2-tól a Dunán. (Fotó: Bara Szilvia)

hirdetés
hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

Megvan, hogy kik lesznek a Zsákbamacska következő különkiadásának szereplői