Az Aranyélet első szezonja 2015-ben, a második pedig 2016-ban mutatkozott be az HBO-n és az HBO GO-n. Mindkét etap nagyon sikeres lett, október 14-án pedig végre megérkezik a záró évad. A csatorna most nagy bejelentést tett, online videotárán, az HBO GO-n az összes rész egyszerre élesedik majd, míg az HBO-n hetente érkeznek meg az új epizódok, minden vasárnap 20:00-kor. A produkció végső előzetese is nézhető már, itt megtekinthetőek az izgalmas képsorok, melyek felvezetik Jankáék utolsó kalandját.

A széria mostanában nagyon felkapott lett, még a nemzetközi piacra is sikerrel betört. Az amerikai HBO GO-n és az HBO NOW-n is elérhetővé vált ugyanis az Aranyélet eddigi két évada, magyar nyelven és alatta angol felirattal. A Miklósi család sztorija Magyarországon belül is bemutatkozott a széles közönség előtt, ugyanis a TV2 nemrég megvette a produkció sugárzási jogait és országos premierként mutatta be az első etapot. Az HBO húzása eddig főleg a Netflixre volt jellemző, az online videotéka ismert leginkább arról, hogy sorozataikat nem hetente adják le, hanem az összes epizódot online nézhetővé teszik.

Az Aranyélet a Televíziós Újságírók Díján is több elismerést bezsebelt, mely 2016-ban és 2017-ben is az év legjobb sorozata lett, Ónodi Eszter pedig mindkét évben egyéni elismerést kapott, színészi teljesítménye miatt. Tavaly ráadásul Farkas Franciska a Legjobb mellékszereplőnek járó díjat is hazavihette.(Fotó: HBO)

hirdetés
hirdetés

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese