Márciusban jelentette be a TV2, hogy megszerezték a VIASAT3-on egykoron két magyar évadot is megélt gasztroreality, a MasterChef (hazai címén: Mesterszakács) formátumának jogait. A TV2 Csoport május elején, a Media Hungary leplezte le, hogy a civil, celeb és junior variánssal is rendelkező MasterChefből a VIP változatot készítik el, melyről nemrég kiderült, hogy kik lesznek a zsűritagok, ki lesz a műsorvezető és elárultak pár nevet a versenyzők közül is, róluk itt írtunk.

Nemrég azonban megjelent egy felhívó ajánló a TV2 weboldalán, melyben olyan 7 és 14 év közötti gyerekek jelentkezését várják, akik bármikor lefőzik a nagyit, és már azt is kisütötték, hogy egyszer mesterszakácsok lesznek. A TV2 tehát nem csak a MasterChef VIP-t forgatja, hanem elkészíthetik a formátum Junior változatát is. Hasonló főzőshow-t pár éve már láthattak a hazai nézők. A 2014-ben indult A Konyhafőnökből ugyanis 2015 novemberében debütált az RTLII-n az első Junior évad, mely nagy siker volt. A folytatás 2017 szeptemberében indult, viszont kifejezetten rossz nézettséget hozott.

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Vadonatúj realityt indít az RTL, amelyben a luxusért küzdenek a játékosok

Kiírták a közmédia új vezérigazgatói pályázatát: ezek az elvárások

Látványos előzetest kapott a Netflix nagyszabású produkciója, ami a mozikban is látható lesz

Hangulatos előzetes érkezett a vadonatúj Baywatch sorozathoz

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)