Péntek délelőtt egy sajtóeseményen jelentette be az RTL Magyarország, hogy Kiss Ramóna és Puskás Peti lesznek a Celeb vagyok, ments ki innen! új évadának műsorvezetői. Ezen kívül az idei szezon 12 játékosát is bemutatták a sajtó képviselői számára. Az eseményt követően Kolosi Pétertől többek között megkérdeztük, hogy miért nem a jól bevált páros, Sebestyén Balázs és Vadon Jani lesznek a reality műsorvezetői:

„Ez nem rajtunk múlott, mi nagyon szerettük volna, hogy Balázsék vezessék az új évadot. Mindent megtettünk, hogy a rádióműsort a Celeb vagyok, ments ki innen! helyszínéről készíthessék. Korábban ez működött is, de idén minden igyekezetünk ellenére nem jött össze. Finoman fogalmazva ez nem Balázsékon múlott és nagyon barátságtalan lépésnek tartom a rádió részéről” – mondta az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese a SorozatWikinek.

Az ügyben megkerestük a Rádió 1-et, de nem szerettek volna reagálni. Hívtuk Sebestyén Balázst is, de nem tudtuk elérni.

Megvan, kik nyerték a Most Wanted testvérműsorát, A visszavágót

Az ATV bejelentette, hogy ki lesz Rónai Egon után az Egyenes beszéd új műsorvezetője

Az RTL bejelentette, hogy mikor lesz újra látható a Sztárbox

A TV2 bejelentette az Exatlon Hungary következő évadát

Harry Potter, Balsai Móni - több bejelentést is tett a Skydance Hungary

Újra tévés közéleti műsort vezet majd Krug Emília