A 17. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 18. héten 18-49-ben az RTL Híradó hétből hatszor, míg a teljes lakosság körében minden esetben legyőzte a Tényeket. Az Extrém Activity gyenge, míg az Annyit ésszel, mint erővel! katasztrofális számokat produkált. A Házasság első látásra nyitóhete remekelt, mely a fiataloknál az ötödik, összlakosságban pedig a harmadik legnézettebb műsor volt a héten. Az Éjjel-Nappal Budapest 18-49-ben szép, míg teljes lakosságban közepes számokat szállított. A Barátok közt a korábbi időpont ellenére a fiataloknál csak közepes adatokat produkált, míg összlakosságban jól ment.

Hétfőn filmek voltak láthatóak, a napot egy hangyányival, de az RTL Klub nyerte. Kedden a Született szobalányok borzasztóan gyengén hozott és ugyan a Castle-t sokkal többen választották, az is messze csatornaátlag alatt teljesített. Szerdán a Vigyázat, gyerekkel vagyok! 18-49-ben közepesen, míg teljesben jól ment. A Szulejmán mindkét korosztályban jó számokat szállított. Csütörtökön A szultána katasztrofális adatokat produkált és ugyan a Halálos fegyverre sokkal többen kapcsoltak, RTL-es szinten az is borzasztóan rosszul futott.

Vasárnap A Nagy Duett eredményei javultak az előző adáshoz képest és újra mindkét korosztályban a legnézettebb műsor volt a héten. Egy ekkora show-műsortól persze még így sokkal több lenne elvárható. Minden héten messze a legjobban teljesítő műsor kéne legyen a televíziós piacon. A Cobra 11 a fiataloknál és összlakosságban is roppant gyenge számokat produkált. (Fotó: RTL Klub)


Hétfő:
TV2: Tények: 582 ezer (17,6%), 18-49: 217 ezer (20,4%)
RTL: Híradó: 807 ezer (24,4%), 18-49: 150 ezer (14,2%)

hirdetés

TV2: Nagyfiúk (film): 491 ezer (11,7%), 18-49: 224 ezer (15,5%)
RTL: Vasember (film): 527 ezer (12,6%), 18-49: 284 ezer (19,2%)

Duna: Hawaii Five-0 3×16: 183 ezer (5%), 18-49: 36 ezer (2,4%)
TV2: A kém (film): 444 ezer (14,1%), 18-49: 257 ezer (19,5%)
RTL: A Feláldozhatók 3. (film): 329 ezer (5%), 18-49: 180 ezer (15,8%)

Kedd:
TV2: Tények: 592 ezer (21,1%), 18-49: 134 ezer (17,6%)
RTL: Híradó: 706 ezer (25,9%), 18-49: 135 ezer (18,6%)

TV2: Extrém Activity: 384 ezer (10,1%), 18-49: 105 ezer (8,7%)
TV2: Annyit ésszel, mint erővel!: 291 ezer (7,1%), 18-49: 99 ezer (6,6%)
RTL: Házasság első látásra: 753 ezer (22,3%), 18-49: 222 ezer (22,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 629 ezer (15,3%), 18-49: 261 ezer (18,8%)
RTL: Barátok közt: 691 ezer (16,8%), 18-49: 250 ezer (16,5%)

Duna: Velvet Divatház 2×09: 166 ezer (4,5%), 18-49: 16 ezer (1,1%)
TV2: Született szobalányok 1×10: 132 ezer (4,8%), 18-49: 50 ezer (4,5%)
RTL: Castle 7×22: 376 ezer (12%), 18-49: 141 ezer (11,2%)

Szerda:
TV2: Tények: 638 ezer (20,1%), 18-49: 153 ezer (16,1%)
RTL: Híradó: 815 ezer (26,2%), 18-49: 227 ezer (24,3%)

TV2: Extrém Activity: 405 ezer (10,3%), 18-49: 95 ezer (7,5%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok!: 533 ezer (13,7%), 18-49: 142 ezer (9,8%)
RTL: Házasság első látásra: 747 ezer (20,4%), 18-49: 272 ezer (24%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 616 ezer (15,1%), 18-49: 274 ezer (19,8%)
RTL: Barátok közt: 765 ezer (19,3%), 18-49: 262 ezer (17,8%)

TV2: Szívtiprók (film): 125 ezer (7,2%), 18-49: 51 ezer (7%)
RTL: Szulejmán 223. rész: 460 ezer (16,1%), 18-49: 166 ezer (14,5%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 638 ezer (22,1%), 18-49: 138 ezer (17,7%)
RTL: Híradó: 733 ezer (26,2%), 18-49: 192 ezer (25,5%)

Duna: Tóth János 1×09: 145 ezer (3,5%), 18-49: 23 ezer (1,6%)
Duna: A Bagi-Nacsa show: 185 ezer (4,7%), 18-49: 28 ezer (2,1%)
TV2: Extrém Activity: 430 ezer (11%), 18-49: 116 ezer (9,5%)
TV2: Annyit ésszel, mint erővel!: 279 ezer (7,1%), 18-49: 90 ezer (6,5%)
RTL: Házasság első látásra: 771 ezer (21,3%), 18-49: 252 ezer (23,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 616 ezer (15%), 18-49: 237 ezer (17,2%)
RTL: Barátok közt: 710 ezer (18,6%), 18-49: 236 ezer (17%)

TV2: A szultána: 190 ezer (6,9%), 18-49: 46 ezer (4,1%)
RTL: Halálos fegyver 1×15: 349 ezer (12,4%), 18-49: 153 ezer (13,2%)

Péntek:
TV2: Tények: 618 ezer (19,9%), 18-49: 135 ezer (15,9%)
RTL: Híradó: 711 ezer (23,4%), 18-49: 132 ezer (16,1%)

TV2: Extrém Activity: 414 ezer (10,6%), 18-49: 124 ezer (10,2%)
TV2: Tények különkiadás: 342 ezer (8,3%), 18-49: 76 ezer (5,6%)
RTL: Házasság első látásra: 706 ezer (19,3%), 18-49: 225 ezer (20,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 599 ezer (14,6%), 18-49: 241 ezer (17,9%)

TV2: Csábítunk és védünk (film): 325 ezer (9,2%), 18-49: 141 ezer (10,5%)
RTL: Barátok közt: 774 ezer (20,1%), 18-49: 231 ezer (16,4%)
RTL: Showder Klub: 352 ezer (12,5%), 18-49: 156 ezer (13,3%)

Szombat:
TV2: Tények: 563 ezer (20,1%), 18-49: 106 ezer (13,2%)
RTL: Híradó: 568 ezer (20,1%), 18-49: 120 ezer (14,8%)

Duna: Szerencseszombat: 318 ezer (10%), 18-49: 14 ezer (1,6%)
TV2: Shrek (film): 350 ezer (9,6%), 18-49: 163 ezer (14,4%)
RTL: Fókusz Plusz: 494 ezer (15,2%), 18-49: 105 ezer (10,9%)
RTL: Akit Buldózernek hívtak (film): 417 ezer (10,8%), 18-49: 123 ezer (9,5%)

TV2: A Skorpiókirály (film): 284 ezer (7,7%), 18-49: 133 ezer (9,6%)
RTL: Támadás a Fehér Ház ellen (film): 278 ezer (10,8%), 18-49: 139 ezer (12,8%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 578 ezer (16,3%), 18-49: 126 ezer (10,8%)
RTL: Híradó: 758 ezer (21,2%), 18-49: 167 ezer (14,1%)

TV2: A Nagy Duett: 1,049 millió (24,2%), 18-49: 313 ezer (19,8%)
TV2: Anyabuli (film): 267 ezer (9,1%), 18-49: 142 ezer (10,9%)
RTL: Cobra 11 21×05: 422 ezer (10,3%), 18-49: 152 ezer (10,6%)
RTL: Vasember 2. (film): 437 ezer (10,6%), 18-49: 286 ezer (17,5%)
RTL: Szigorított őrizet (film): 174 ezer (9,7%), 18-49: 83 ezer (10,1%)

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd