A 16. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 17. héten is minden nap, mindkét korosztályban az RTL Híradó legyőzte a Tényeket. Az Extrém Activity és az Annyit ésszel, mint erővel! is nagyon gyenge számokat hozott, mindkét műsor, az összes hétköznap csatornaátlag alatt teljesített. A Konyhafőnök VIP utolsó hete kiemelkedően magas adatokat, sőt pénteken az évad fináléja elképesztő nézettséget produkált. A főzős műsor 18-49-ben és teljesben is a heti toplista élén végzett. Az Éjjel-Nappal Budapest a fiataloknál hétfő kivételével szép, míg összlakosságban közepes eredményeket szállított. A Barátok közt 18-49-ben a hét elején felemás, míg a második felében jó adatokat hozott, míg teljesben a sorozatot minden nap sokan figyelték.

Kedden a Született szobalányok gyenge számokat produkált, de a két-háromszor annyi embert elért Castle is messze az RTL csatornaátlaga alatt hozott. Szerdán a Vigyázat, gyerekkel vagyok! a fiataloknál közepesen, míg összlakosságban jól ment. A Szulejmán mindkét korosztályban tarolt és a nagyon késői időpont ellenére 18-49-ben a nyolcadik, teljesben pedig a tizenkettedik legnézettebb műsor lett a héten. Csütörtökön A szultána katasztrofális eredményeket produkált és negatív rekordot döntött. A Halálos fegyvert ugyan sokkal többen választották, de RTL-es szinten az se teljesített jól.

Szombaton sokan figyelték a Forma-1 orosz időmérő edzését. Vasárnap a száguldó cirkusz futama pedig kiváló eredményeket szállított és délután ellenére mindkét korosztályban a tizedik hely környékén végzett. A Nagy Duett nagyon sokat vesztett az előző héthez képest. A show-műsort a fiatoknál megelőzte A Konyhafőnök VIP mellett az Éjjel-Nappal Budapest és a Barátok közt is, így csak a negyedik helyen végzett. Az évad indulása óta először összlakosságban sem tudott első lenni, csak második lett. Ezek az eredmények persze TV2-s szinten még így is kiemelkedőek, de egy ilyen hétvégi nagy szórakoztató produkciónál minimum elvárás lenne, hogy a legnézettebb legyen minden a héten.


Hétfő:
TV2: Tények: 659 ezer (21,9%), 18-49: 158 ezer (18,8%)
RTL: Híradó: 754 ezer (25,9%), 18-49: 168 ezer (20,8%)

hirdetés

TV2: Extrém Activity: 350 ezer (8,7%), 18-49: 85 ezer (6,6%)
TV2: Annyit ésszel, mint erővel!: 323 ezer (8,2%), 18-49: 109 ezer (7,5%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 850 ezer (22%), 18-49: 288 ezer (23,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 663 ezer (16,1%), 18-49: 247 ezer (16,4%)

Duna: Hawaii Five-0 3×15: 216 ezer (6%), 18-49: 30 ezer (2,2%)
TV2: Apa ég! (film): 132 ezer (6,8%), 18-49: 71 ezer (8,3%)
RTL: Barátok közt: 683 ezer (21,1%), 18-49: 197 ezer (15,4%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 364 ezer (16,8%), 18-49: 151 ezer (15,5%)

Kedd:
TV2: Tények: 681 ezer (22,2%), 18-49: 153 ezer (17,3%)
RTL: Híradó: 740 ezer (24,7%), 18-49: 174 ezer (20,3%)

TV2: Extrém Activity: 334 ezer (8,4%), 18-49: 105 ezer (8,2%)
TV2: Annyit ésszel, mint erővel!: 296 ezer (7,7%), 18-49: 103 ezer (7,4%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 881 ezer (23,1%), 18-49: 308 ezer (25,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 669 ezer (16,8%), 18-49: 277 ezer (19,5%)

Duna: Velvet Divatház 2×08: 141 ezer (3,9%), 18-49: 24 ezer (1,8%)
TV2: Született szobalányok 1×09: 115 ezer (4,4%), 18-49: 56 ezer (5,3%)
RTL: Barátok közt: 664 ezer (20,1%), 18-49: 209 ezer (16,5%)
RTL: Castle 7×21: 405 ezer (18,1%), 18-49: 130 ezer (13,9%)

Szerda:
TV2: Tények: 609 ezer (19,8%), 18-49: 133 ezer (15,3%)
RTL: Híradó: 725 ezer (24,3%), 18-49: 181 ezer (21,5%)

TV2: Extrém Activity: 331 ezer (8,5%), 18-49: 94 ezer (7,6%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok!: 509 ezer (13,6%), 18-49: 125 ezer (9,1%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 861 ezer (22,8%), 18-49: 311 ezer (26,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 652 ezer (16,5%), 18-49: 283 ezer (20%)

TV2: Magic Mike (film): 154 ezer (8,4%), 18-49: 74 ezer (9,6%)
RTL: Barátok közt: 718 ezer (22,5%), 18-49: 257 ezer (20,6%)
RTL: Szulejmán 222. rész: 485 ezer (22,9%), 18-49: 185 ezer (20,8%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 657 ezer (20,8%), 18-49: 145 ezer (15,8%)
RTL: Híradó: 820 ezer (26,6%), 18-49: 202 ezer (22,7%)

TV2: Extrém Activity: 379 ezer (9,3%), 18-49: 103 ezer (8,1%)
TV2: Annyit ésszel, mint erővel!: 323 ezer (8,4%), 18-49: 99 ezer (7,2%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 933 ezer (23,8%), 18-49: 336 ezer (27,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 684 ezer (17,3%), 18-49: 278 ezer (19,9%)

Duna: Tóth János 1×08: 130 ezer (3,1%), 18-49: 16 ezer (1,2%)
Duna: Fábry: 190 ezer (5,2%), 18-49: 17 ezer (1,3%)
TV2: A szultána: 160 ezer (6%), 18-49: 26 ezer (2,5%)
RTL: Barátok közt: 643 ezer (19,8%), 18-49: 223 ezer (17,7%)
RTL: Halálos fegyver 1×14: 339 ezer (15,7%), 18-49: 125 ezer (13,8%)

Péntek:
TV2: Tények: 615 ezer (19,3%), 18-49: 125 ezer (14,6%)
RTL: Híradó: 791 ezer (25,4%), 18-49: 172 ezer (20,8%)

TV2: Extrém Activity: 370 ezer (9,2%), 18-49: 104 ezer (8,1%)
TV2: Tények különkiadás: 405 ezer (9,9%), 18-49: 136 ezer (9,5%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 1,041 millió (26,8%), 18-49: 344 ezer (28,4%)

TV2: Csatahajó (film): 270 ezer (8,5%), 18-49: 129 ezer (10,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 695 ezer (17,5%), 18-49: 291 ezer (20,7%)
RTL: Barátok közt: 693 ezer (19,9%), 18-49: 277 ezer (20,1%)
RTL: Showder Klub: 391 ezer (15,3%), 18-49: 182 ezer (16,3%)

Szombat:
M4: Forma-1 – Orosz nagydíj (időmérő): 260 ezer (12,3%), 18-49: 85 ezer (11,2%)

TV2: Tények: 657 ezer (19,4%), 18-49: 151 ezer (14,8%)
RTL: Híradó: 705 ezer (20,8%), 18-49: 149 ezer (14,6%)

Duna: Szerencseszombat: 303 ezer (8,3%), 18-49: 29 ezer (2,6%)
TV2: Mindent bele fiúk! (film): 463 ezer (11,7%), 18-49: 122 ezer (9,5%)
RTL: Fókusz Plusz: 605 ezer (16,6%), 18-49: 169 ezer (14,9%)
RTL: Winnetou: Az utolsó csata (film): 532 ezer (13,1%), 18-49: 157 ezer (11,2%)

TV2: A Föld után (film): 201 ezer (5,7%), 18-49: 98 ezer (6,8%)
RTL: Beépített tudat (film): 227 ezer (8,4%), 18-49: 108 ezer (9,2%)

Vasárnap:
M4: Forma-1 – Orosz nagydíj (futam): 514 ezer (23,3%), 18-49: 183 ezer (23,5%)

TV2: Tények: 588 ezer (19,3%), 18-49: 129 ezer (13,6%)
RTL: Híradó: 753 ezer (24,5%), 18-49: 147 ezer (15,3%)

TV2: A Nagy Duett: 975 ezer (24,2%), 18-49: 262 ezer (19,6%)
TV2: Ő a megoldás (film): 285 ezer (8,8%), 18-49: 106 ezer (7,9%)
RTL: Cobra 11 21×04 (film): 375 ezer (10,1%), 18-49: 138 ezer (11,8%)
RTL: Kavarás (film): 528 ezer (12,9%), 18-49: 259 ezer (17,5%)
RTL: A nagy nap (film): 328 ezer (13,8%), 18-49: 186 ezer (17,1%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban