Az RTL a tavalyi Big Picture konferencián jelentette be, hogy idén is új évaddal jelentkezik a Nyerő Páros. A sztárpár-show-nak ez lesz a jubileumi, 10. szezonja. Júniusban az új évad forgatásakor leleplezték a produkció idei játékosait, amikor kiderült, hogy ezúttal több korábbi Nyerő Páros-szereplő is új párjával tér vissza a műsorba. Azóta azonban semmit sem tudni a műsorról, egészen mostanáig.
Szabó Balázs, az RTL Magyarország streamingért felelős vezérigazgató-helyettese (Chief Streaming Officer) a Big Picture konferencián bejelentette, hogy a Nyerő Páros 10. évada az RTL+-on lesz látható. A szakember ezen kívül azt is elárulta, hogy ez lesz az utolsó olyan évad, amit még Sebestyén Balázs vezet majd. A jubileumi évad pontos indulásáról továbbra sem volt szó, de mivel már nincs sok hátra az évből, pár héten belül várható az RTL+ Premiumon.
A konferencia nagy bejelentéseiről a nap során folyamatosan beszámolunk, így érdemes sűrűn látogatni a SorozatWiki címlapját!

Az ATV bejelentette, hogy ki lesz Rónai Egon után az Egyenes beszéd új műsorvezetője

Az RTL bejelentette, hogy mikor lesz újra látható a Sztárbox

A TV2 bejelentette az Exatlon Hungary következő évadát

Svábyval és új börtönös sorozattal erősít a Sport TV és a Spektrum

Vadonatúj magyar sorozat és egy külföldi reality jön az RTL+-ra 2027-ben

