Az elmúlt hónapokban jelentős átalakuláson megy keresztül a közmédia, amelynek megújításáért Grósz Judit miniszteri biztos felel. Az Országgyűlés júniusban elfogadta a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást, július elején pedig bejelentették, hogy az átmeneti időszakban Horváth P. András irányítja a szervezetet. Szeptemberben megválasztották a Független Közmédia Testület elnökét és öt további tagját. A közmédia új vezérigazgatójáról ez a testület dönt majd. Most újabb fontos lépés történt: kedden délután kiírták a pályázatot a közmédia új vezetőjének kiválasztására. Összeszedjük, milyen feltételeknek kell megfelelniük a jelentkezőknek, és milyen szempontok alapján bírálják el a pályázatokat.

(Fotó:  MTI/Koszticsák Szilárd)

A pályázat a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségére szól. A társaság az átalakulás után Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. néven működik tovább. A jelentkezéseket november 12-én éjfélig várják; a pályázóknak legalább tíz év szakmai gyakorlattal és tíz év vezetői tapasztalattal kell rendelkezniük.

A jelentkezőknek egy 30–60 oldalas szakmai koncepciót kell benyújtaniuk, amely a 2027-es átmeneti évre és a 2028–2030-as időszakra vázolja fel a közmédia jövőjét. A tervekben arra is ki kell térniük, hogyan működtetnék a szervezetet, ha 2027-ben a teljes kiadás a 2026-os összeg 65–75 százalékára csökkenne.

A koncepciónak be kell mutatnia a televíziós és rádiós csatornák, valamint a digitális szolgáltatások jövőjét. A felhívás külön rákérdez arra, milyen terveik vannak többek között a magyar sorozatok, tévéjátékok, dokumentumfilmek és animációk, illetve a gyermek- és ifjúsági tartalmak készítésével és bemutatásával kapcsolatban. A pályázóknak azt is be kell mutatniuk, hogyan épülne fel az általuk közvetlenül irányított vezetői csapat. Ha már vannak konkrét elképzeléseik a csapattagokról, név szerint is megjelölhetik őket, a nekik szánt feladatkörökkel együtt.

Az elbírálás során összesen 150 pont szerezhető: az írásos pályázat 90, a személyes meghallgatás 60 pontot ér. A közszolgálati küldetésre adható a legtöbb, 53 pont. Ennek része többek között a pártatlan és tényszerű tájékoztatás, a közönségbizalom, a társadalmi és kulturális sokszínűség, valamint a szerkesztői függetlenség értékelése. A digitális közmédia és a közönségstratégia 37, a gazdálkodás és szervezetirányítás, illetve a vezetői alkalmasság egyaránt 30 pontot érhet.

Minden érvényes pályázatot benyújtó jelöltet meghallgatnak, és mindegyikük beszélgetését élőben közvetítik a testület honlapján. Az írásos pályázat és a meghallgatás pontszámai alapján rangsort állítanak fel; a két legjobb helyezett jut tovább a végső szavazásra. A pályázók nevét a jelentkezési határidő után hozzák nyilvánosságra, a kiválasztást követően pedig közzéteszik a pontszámokat, a sorrendet és a nyertes szakmai koncepcióját is.

A teljes pályázati felhívás itt olvasható.

 

Bemutatjuk az HBO Max legfontosabb októberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy mikor indul az RTL vadonatúj bírósági realityje

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)

Visszatérő reality és sztárokkal teli thrillersorozat - holnaptól új esti műsorrend a TV2-n

A TV2 egyik realityje napokon belül egy másik csatornán folytatódik

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)