A The Walking Deadből 2010 és 2022 között összesen 11 évad készült. A produkció azóta több testvérsorozatot is kapott, az egyik ilyen a The Walking Dead: Dead City. A spin-off az anyasorozat két karakterére, Maggie-re (Lauren Cohan) és Neganre (Jeffrey Dean Morgan) fókuszál. A széria az Egyesült Államokban 2023 júniusában debütált, Magyarországra tavaly januárban érkezett meg az AMC-re. A 2. etap már az amerikai premierrel egyidőben, május elején nálunk is elrajtolt a csatornán. A médiavállalat tavaly júliusban berendelte a 3. évadot. Idén májusban kiderült a hazai premierdátum. Most megérkezett a teljes, magyar szinkronos előzetes is.

A The Walking Dead: Dead City 8 részes 3. szezonja az amerikai premierrel egy időben lesz látható hazánkban. A 3. évad 1. része július 27-én, hétfőn 03:00-kor debütál eredeti nyelven, ugyanazon a napon 22 órakor pedig magyar szinkronnal kerül majd képernyőre a magyar AMC-n. A premiert követően hétfőn esténként érkezik új rész. A 3. etap közvetlenül a 2. fináléja után veszi fel a fonalat: Maggie és Negan megpróbálják félretenni korábbi konfliktusaikat, hogy közösen építsék újjá Manhattant, ám a törékeny béke hamar veszélybe kerül. Miközben új fenyegetésekkel kell szembenézniük, saját múltjuk és a közöttük húzódó bizalmatlanság is próbára teszi őket. A történet középpontjában ezúttal az áll, vajon két ember, akiket véres múlt köt össze, képes lehet-e maga mögött hagyni a sérelmeket, és valódi szövetségessé válni.

A 3. évadban Lauren Cohan (The Walking Dead, 22 mérföld) és Jeffrey Dean Morgan (The Walking Dead, Watchmen: Az őrzők) mellett feltűnik többek között Jimmi Simpson (Westworld, Sötét anyag), Raúl Castillo (A megbízás, Keresem…), Aimee Garcia (Dexter, Trauma), Michael Emery (Zsaruvér, 19-es körzet) és Logan Kim (Kung Fu Panda 4, The Walking Dead: Dead City) is. A 3. szezon showrunnere Seth Hoffman (The Walking Dead, A szökés).

Őket nevezték ki a Nemzeti Filmintézet ideiglenes döntőbizottságaiba

Közel 100 műsor tér vissza a megújult közmédia őszi műsorstruktúrájában

Premierdátumot és előzetest kapott a Percy Jackson és az olimposziak 3. évada

Premierözön a Netflixen: 17 film kerül fel júliusban a streaming szolgáltatóra

Fontos fejlemények történtek az RTL új napi sorozatával kapcsolatban

A közmédia idő előtt megszünteti a Hazajárót