Az elmúlt hetekben több fontos döntés is született a közmédia átalakítása érdekében. Június elején kinevezték Grósz Juditot a közmédia megújulásáért felelős miniszteri biztosnak. Június végén az Országgyűlés megszavazta a médiatörvény módosítását, majd megszűnt a közmédia vezetőinek megbízatása. Július elején bejelentették, hogy Dr. Horváth P. András fogja irányítani a közmédiát az átmeneti időszakban. Pár napja kiderült, hogy kik kaptak helyet az MTVA ideiglenes vezetőségében, majd átmenetileg leállították az M1 adását. Most újabb változások történhettek.

Kárász Róbert

A közmédia átmeneti vezetősége több műsorvezetőt és igazgatót is felmentett a munkavégzés alól – számolt be róla a Telex. A lap több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írja, hogy a felfüggesztettek között vannak Császár Attila, Csete Beáta, Kakuk L. Tamás és Törőcsik Zsolt riporterek, valamint az M1 híradóinak legtöbb bemondója. Az RTL Híradó információi alapján több mint 80 embert függesztettek fel.

Felmenthették a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Kft. tartalomfejlesztésért felelős igazgatóját, Kárász Róbertet, valamint a társaság tartalomért felelős igazgatóját, Tóth István Zoltánt. A Telex értesülései szerint felfüggesztették továbbá a Kossuth rádió csatornaigazgatója, Siklósi Beatrix, az MTVA technológiai igazgatója, Olbort Anett, az MTVA produkciós igazgatója, Könczey Béla, illetve az M1 csatornaigazgatója, Németh Zsolt „Pitbull” is.

A SorozatWiki információi szerint a felmentett személyek egy kisebbik része a napokban távozott vagy távozik a közmédiától. Több tucat MTVA-snak pedig a következő 1 hónapban szünhet meg a munkaviszonyuk.

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Vadonatúj realityt indít az RTL, amelyben a luxusért küzdenek a játékosok

Kiírták a közmédia új vezérigazgatói pályázatát: ezek az elvárások

Látványos előzetest kapott a Netflix nagyszabású produkciója, ami a mozikban is látható lesz

Hangulatos előzetes érkezett a vadonatúj Baywatch sorozathoz

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)